Site icon Cs3.hu

Borszűrő Szent Mihály ünnepe Ópusztaszeren

Frissen préselt must, kiváló újborok, hagyományos mesterségek bemutatói és madármegfigyelési nap várja azokat, akik szombaton ellátogatnak Borszűrő Szent Mihály ünnepére az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba – tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.

    Kodácz Csengele elmondta, ezen a napon a skanzen szinte minden épülete élettel telik meg, a portákon valamilyen iparos mutatja be mestersége fogásait. A látogatók találkozhatnak csipkeverővel, szűrhímzővel, bőrművessel, kádárral, kipróbálható a paprikafűzés és a külüzés.
    Szent Mihály napjára, szeptember 29-re – ha az időjárás is kedvezett – beérett a szőlő a Dél-Alföldön, így a gazdák nekiláthattak a must elszűrésének. Az őszi munkálatok közül ezért kiemelt figyelmet kap a szüret a Szegedi tanya szőlőskertjében. A vendégek bekapcsolódhatnak a szőlőpréselésbe, és bőven fogyaszthatnak friss mustot is. A látogatók azt is megtudhatják, hogyan sikerült a korai fajták szüretje, hiszen a már elkészült újborból is kóstolhatnak.
    Az egybegyűlteket Boka Gábor utcaszínháza szórakoztatja a skanzenben, a gyerekeket a malom előtt a Mesekert interaktív játszóház várja, a jó hangulatról és a muzsikáról a Hegedűs zenekar gondoskodik.
    A természet szépségei iránt érdeklődőknek madárgyűrűzési bemutatókat tartanak, a délelőtt folyamán óránkénti hálóellenőrzéssel. A Puszta házban Koncz-Bisztricz Tamás fotográfus alkotásaiból nyílik kiállítás A természet pillanatai címmel. A Szegedi Vadaspark munkatársai az intézmény természetvédelmi mentőközpontjában folyó munkát ismertetik meg a látogatókkal. A Nagyréten solymász- és kutyás bemutatót rendeznek, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagjai pedig elárulják, miként tehető madárbaráttá egy kert és hogy kell otthon madárodút készíteni.

MTI

Exit mobile version