„Jól van, hadd írjak valamit én is futball és rasszizmus-ügyben. (Cikket azért nem írok, mert undorodom az egésztől egyébként, és nem is ér annyit, hogy felhúzzam magam).
De azt azért szögezzük le, hogy a motoszkáló rossz érzés, miszerint a jó nyugatiaknál rossz a sajtónk, és ezért lenéznek, sőt megvetnek minket, alaptalan. Nem ez számít ugyanis.
A reformkorban Bécsből nézve subás-szűrös parasztok voltunk, ezt gondolták rólunk, így élcelődtek a népszínműveikben.
És aztán?
Magyarország és a magyar nemzet mindig áll. Nálunk senki sem térdel.
Mi voltunk a bűnbakok a dualizmus kori nyugati sajtóban és tanácskozótermekben, aztán szépen felosztották az országunkat.
És aztán?
Magyarország és a magyar nemzet mindig áll. Nálunk senki sem térdel.
Sorsunkra hagytak a nyugatiak minket a kommunista diktatúra idején, harcra lázítottak a Szabad Európa Rádióban, a ruszkik és a pufajkások meg halomra öldösték a forradalmárokat.
És aztán?
Magyarország és a magyar nemzet mindig áll. Nálunk senki sem térdel.
Ezt is túléljük. Egyáltalán nem számít, mit írnak, gondolnak rólunk. Nem akarnak nekünk jót, soha nem is akartak.
Aki idejön ebben a barátságos országba és annak fővárosába, úgyis látja a valóságot. Aki pedig elhiszi a rasszizmusról sipítozást, úgyis menthetetlen, a saját országát is romba dönti, mit érdekel engem, mit gondol rólunk.
Ez mind-mind teljesen mellékes.
Az Európai Uniónak ennek a formában talán egy évtizeden belül vége lesz, a bevándorlás felborít mindent, amit eddig biztos alapnak véltünk, a globális kihívások pedig mellékes körülménnyé apasztják a nagy demokráciaféltést.
Inkább magunkkal foglalkozzunk! Ne akarjunk megfelelni hülye/megtévesztett/kilúgozott agyú nyugati polgároknak, akik már a tálcát sem viszik ki a vendéglőben, akik nem pelenkázzák az időseiket, nem burkolnak, festenek, ácsolnak, akik teljesen funkciótlan bábok. Egy valaha létezett nagy civilizáció talán utolsó, korcs nemzedéke. Ha a mieink (plusz lengyelek, szlovákok, szerbek, bolgárok, stb.) nem szolgálnák ki őket, éhen döglenének, belefulladnának a koszba, és magukra kéne főzniük.
Szarok rá, mit gondolnak.
Magyarország a lényeg, ezek nem számítanak. Magukat sem ismerik, minket meg hagyjanak békén.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.