Site icon Cs3.hu

Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos program

Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

    György László ismertette: az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozók vállalati képzéséhez 70 százalékos támogatást nyújtanak, valamint a kieső munkaidőre jutó munkabér 70 százalékát is átvállalja a program. A közepes méretű vállalkozások esetében a támogatás 60, a nagyvállalatoknál 50 százalékos.
    Az államtitkár kiemelte, hogy nem ingyenpénzt kapnak a résztvevők, a munkavállalóknak tanulniuk kell, a munkáltatóknak pedig legalább egy évig tovább kell foglalkoztatniuk a vállalati képzési program résztvevőit és a bérüket is a minimálbér növekedésének ütemét meghaladóan kell emelni.
    A hazai felnőttképzési rendszer megújítása is segít abban, hogy idén a magyar gazdaság növekedése meghaladja az 5,5 százalékot, valamint a magyar munkavállalóknak tartósan legyen munkája – hangsúlyozta György László.

MTI

Exit mobile version