Térség

Motoros baleset Mártély közelében

Két mentőautó is érkezett annak a balesetnek a helyszínére, ahol egy motoros sodródott ki, majd csapódott árokba Hódmezővásárhely és Mártély között.

Értesülések szerint motoros társaival Vásárhely felől közlekedett Mártély irányába, amikor eddig tisztázatlan körülmények között a  Nagypál-kanyarban kisodródott.

A balesetet az előtte haladó motoros is észlelte, megállt több arra közlekedő járművezetővel és azonnal hívták a segítséget nyújtó szerveket. A motorost végül mentő szállította kórházba a helyszínről.

A pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Földrengés volt a közelben, vármegyénkben is lehetett érezni

cs3_szerk2

BREAKING: emelkedik az önkormányzati hivatalok dolgozóinak fizetése a 10 ezer fő alatti településeken!

cs3_szerk2

Indul a rendőrségi Speedmarathon, mutatjuk hol számíthattok sebességmérésre!

cs3_szerk2

A vírus miatt a megyei állatokat is össze kell írni

cs3_szerk2

Februárban még Szentesen koncerteztek, most övék lett Magyarország dala

cs3_szerk2

Mutatjuk, hol lehetnek új ATM-ek térségünkben

cs3_szerk2

Az önkormányzatok új lehetőségeiről kaptak információkat a polgármesterek

cs3_szerk2

Általános iskolások, szülők figyelem! Fontos határidő jár le csütörtökön!

cs3_szerk2

Szomorú hír: idén elmarad az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

cs3_szerk2