Site icon Cs3.hu

Csongrádon ad koncertet vasárnap a Fokos Zenekar

Csongrádra látogat vasárnap az óbecsei Fokos Zenekar a Csongrádi Múzsa Művészeti Egyesület a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott sikeres pályázatának köszönhetően. Június 6-án, 18 órától a Szent József-templomban lesz látható és hallható a Fokos Zenekar.

A zenekar Óbecsén alakult és 2012-ben, a Duna Televízió által szervezett Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató műsorban a középdöntőig jutottak. Ennek köszönthetően megkapták Óbecse város kitüntetését a város nevének öregbítéséért. A Fölszállott a pávában a Fonó Budai Zeneház különdíját is elnyerték, amely 50 órányi stúdiómunkát tartalmazott, ennek eredménye a Kiskoromtól nagykoromig címet viselő lemezük.

Azóta még három lemezük jelent meg: a Jókedvemben, a Törökkanizsa község népzenei hagyatéka és az Óbecse község népzenei hagyatéka.

A zenekar célja a magyar népzene, ezen belül különösen a dél-alföldi magyar tamburamuzsika lehető legszélesebb körben való megismertetése a közönséggel.

Exit mobile version