Site icon Cs3.hu

Többen meghaltak egy balesetben a 4-es főúton Szolnoknál

Hárman meghaltak és tizenhárman megsérültek abban a balesetben, amely péntek délután történt a 4-es főúton Szolnoknál – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel. A főút 92-es kilométerénél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze.

    Győrfi Pál elmondta: a balesetben hárman a helyszínen meghaltak. Rajtuk kívül tizenhárman sérültek meg, közülük ketten életveszélyesen.
    A helyszínre nyolc mentőautó és két mentőhelikopter is érkezett, a sérülteket Budapestre, Szolnokra és Kecskemétre vitték – tette hozzá.
    A rendőrség adatai szerint a Budapest felől Debrecen irányába tartó kamion vezetője a járművel eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba és oldalról nekiütközött a kisbusznak, amelyből ennek következtében többen kizuhantak.
    A kamion sofőrjét is kórházba szállították, a kisbusz vezetőjéről egyelőre nincs információ – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, hozzátéve: a kisbuszban tizennégy magyar állampolgár utazott.
    A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, a forgalmat Szolnokra, a Tószegi út irányába terelik.
    Az Útinform a honlapján azt írta, hogy a környéken hatalmas a torlódás.

MTI

Fotók: Donka Ferenc

Exit mobile version