Holnap Gyermeknap. És bár már a sokadik X – en is túl vagyok – mégis szinte minden évben ilyenkor megelevenednek bennem boldog gyermekkorom emlékképei. Minden bizonnyal azért mert a gyerekkorunk – igaz az “átkos” – ban telt- mégis jó volt, és van mire még ma is emlékezni. Az iskolás évek nem voltak szürkék és egyhangúak – hiszen legfontosabb feladatunk a tanulás mellett sok minden másra is jutott időnk :legfőképpen játszani és felhőtlen, gondtalan éveket megélni. Nem nehezedtek ránk – a ma oly sokszor tapasztalható, nyomasztó terhek, és nem nyomta a lelkünket már fiatalon a megfelelési kényszer. A környezetünk – szülők és az iskola- hagyta hogy gyerekek lehessünk. A tanulás, a kalandok, a játék – és a gyermek sínek jól megfértek a mindennapokban. Igen, a játék lételemünk volt, hogy csak néhányat említsek a sok közül :cserebogárszedés a Tiszagáton, számháború az ártéri erdőkben, kerékpartúra a Bokrospusztára, sárkányeregetés, similabdázás, fiúknak bőrfűzős focival a mindennapos foci, métázás, a lányoknak ugróiskolázás és kukoricacsuhéból baba készítés. Mind-mind felejthetetlen élmények. Ma már a gyermekkor – nem biztos hogy előnyére – sokat változott. Ezt a néhány gondolatot azért fogalmaztam meg, mert tudom hogy sokan éreznek még hozzám hasonlóan, és sok olyan felnőttben keltettem életre szóló gyermekkori emlékeket – akik felnőttként is mernek és tudnak néha gyermekek lenni. József Attila a lényeget nálam sokkal jobban megfogalmazta, mikor versében így írt “… jó szóval oktasd, játszani is engedd szép komoly fiadat!”. És ennyi bevezető után ajánlom figyelmetekbe Micimackóról szóló írásomat, ami úgy érzem köthető a gyermekkorom és a gyermeknaphoz.
Micimackó mindörökké…
Egy nap barátok nélkül olyan, mint a bödön egy csepp méz nélkül. Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled. Van úgy, hogy nagyobbnak és borzadályosabbnak látszanak a dolgok, ha egyedül vagyunk és félünk” – remélem közületek sokaknak ismerősen csengenek ezek a bölcsességek. És Micimackó Milne máig halhatatlan hőse már egy évszázaddal ezelőtt – 1926-ban – színre lépésekor ilyen okosságokat tudott elmondani az egymás iránti kapcsolatokról, kötődésről és a barátságról. Azóta pedig generációkról generációkra – személy szerint én is – hitték a Százholdas Pagony lakóival együtt, hogy a kalandok soha véget nem érnek – hiszen amikor gyerekek vagyunk a holnap, és az hogy egyszer felnövünk nagyon-nagyon távolinak tűnik. Az pedig különösen elképzelhetetlen, hogy majd a tegnapra nem emlékezünk…Ezek a gondolatok annak kapcsán jutottak az eszembe, hogy az egyik csatornán megnéztem a néhány éve bemutatott legújabb Micimackó filmet (Barátom Róbert Gida). A történetben a már felnőttként megjelenő Róbert Gidával már pedig pont az történik, hogy elfelejti gyerekkorát és nem emlékezik már a tegnapra…Róbert Gida családos férfiként napról-napra csak a munkát és a pénzt hajszolja. Életében felesége és kislánya olyannyira háttérbe szorulnak, hogy rájuk alig-alig jut ideje. Ám most úgy adódik, hogy Londonból, ahol élnek vidékre utazhatnának – így egy kicsit együtt lehetne a család. Azonban a családfőt a cége közben sürgős munkával bízza meg, amit ő szolgalelkűen nem utasít vissza – így a családi kirándulás elmarad. Ekkor jelenik meg a történetben Micimackó, aki maga is segítségre szorul, mert határozott szándéka, hogy megtalálja elveszett barátait, akiket elragadtak tőle. Miközben vándorolnak Micimackó ráébreszti és emlékezteti szívbéli barátját Róbert Gidát arra, mik az igazán fontos dolgok az életben; és felteszi neki a nagyon fontos kérdést: vajon helyes értékrend szerint éli-e szürke, unalmas, aktatologató felnőtt életét? És ezt az erkölcsi leckét Micimackó és az állatsereglet szívmelengető szívmelengető gyermeki naivitással adja Róbert Gidának. Bennünk nézőben pedig elemi erővel fogalmazódik meg a felismerés: a kicsit butácska medvebocs egyáltalán nem „csacsi öreg medve” – annak ellenére ha gondolkodásmódja homlokegyenest szembe is megy a mai világ elvárásaival. Hiszem, hogy ma az életünkben nagy szükség van (volna) arra az értékrendere, amiből a Százholdas Pagony lakói példát mutatnak: olykor-olykor úgy kellene néznünk a körülöttünk lévő világra, ahogy azt ők teszik. Őszinteséggel, makulátlan tisztasággal és gyermeki hittel. Mert meggyőződésem, ha erre felnőttként már képtelenek vagyunk, életünk valójában fabatkát sem ér. Hiszen „néha a legkisebb dolgok foglalják el a legnagyobb helyet a szívedben”.
Írta: Kormányos Lajos, fotó: Wikipedia