Site icon Cs3.hu

Apáti Bence: A görbe és szemüveges ember nem beszél semmilyen nyelven, majd bocsánatot kér

“Ugyan csak jövő héten fogja a minden feladattól és pozíciótól húzódozó, majd mégis minden feladatot és pozíciót nagy durcásan elvállaló Karácsony Gergely bejelenteni, hogy ő is a baloldal miniszterelnök-jelöltje lesz, de 42 tanácsadója javaslatára már ma belökték a kampányát.

Talán kicsit túl is tolták.

A mindenre is alkalmas és roppant szorgalmas főpolgármester úr két Facebook-poszt között valahogy képes volt időt szakítani egy interjúra is.

Az Economistnak sok egyéb mellett arról beszélt, hogy míg ő magas és vékony, addig Orbán alacsony és kövér.

Ezt az alacsonyozást és kövérezést bizonyos jobb hírű nyugati szalonokban, ahonnan a magunkfajta gumicsizmás fasisztákat már a bejáratnál kedvesen, ám határozottan el szokták tanácsolni, body shamingnek, – magyarul: testszégyenítésnek – nevezik.

Amolyan főben járó bűnnek számít, szigorúan tilos, életek és karrierek szoktak romokba dőlni, ha valakinek a múltjából előkerül egy olyan mondat, amikor megjegyzést tett egy ember testalkatára. 

Zárójelben jegyezném meg, hogy ahogy minden liberális baromságnál, így itt is tetten érhető a jól ismert kettős mérce. Eddig is teljesen comme il faut volt liberálisainknál Németh Szilárd és G. Fodor Gábor külsején gúnyolódni, fordított esetben viszont olyan hét határig hallatszó hisztibe kezdtek az ellenzék prominensei, hogy félő volt; azonnal bevonulnak az amcsik, hogy egy kis demokráciára és elfogadásra tanítsák a fasiszta és elmaradott magyarokat.

Hirtelen Kari Geri párttársa, Szabó Tímea jut eszembe, aki miután egy újságíró kvázi lerandázta, akkora patáliát csapott, hogy belefájdult a fejem. A hisztibe a függetlenobjektív sajtó bekapcsolódott.

Nyilván.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Exit mobile version