Belföld

Horvátországba is lehet utazni bármilyen oltással

Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt mondta, már folynak a tárgyalások a szomszédos országokkal arról, hogy azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást, szabadon utazhassanak.
“Ma sikerült lezárni a tárgyalásokat Horvátországgal. Megállapodtunk arról, hogy kölcsönösen elfogadjuk az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között. Így azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást, karantén és tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak Horvátországba” – hívta fel a figyelmet a külügyminiszter.
Hozzátette, hogy a technikai részletek a tárca konzuli szolgálatának honlapján lesznek megtalálhatók. “Az utolsó technikai részleteket egyeztetjük a horvát partnerekkel, és a megállapodás még ezen a héten életbe fog lépni. Onnantól kezdve magyar és horvát állampolgárok oltási igazolvánnyal, korlátozás nélkül utazhatnak a két ország között” – mondta Szijjártó Péter.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a közvetlen háborús veszélyt sikerült elhárítani + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Hatalmas magyar siker az EU-csúcson, Orbán Viktor szerint az orosz vagyon felhasználása belerántott volna bennünket egy háborúba

cs3-szerkeszto