Site icon Cs3.hu

A polgármester nem írja alá a szentesi sportegyesületek támogatását

Az év harmadán túlvagyunk, azonban még nem érkezett meg a szentesi sportegyesületeknek szánt városi támogatás. Kovács János önkormányzati képviselő szerint azonban a nem hozzáértő városvezetés miatt késnek a támogatások.

Mint Kovács János, a szentesi képviselőtestület Sportbizottságának korábbi elnöke posztjában emlékeztetett: korábban ilyen nem fordulhatott elő, a város egyik fontos értéke azon sportolók anyagi és erkölcsi támogatása, akik Szentes hírnevét viszik ország- és világszerte.

A Fideszes önkormányzati képviselő emlékeztetett, már tavaly is késve érkezett meg a támogatás, amelynek fontos szerepe van az egyesületek működésében.  

A képviselő a CS3-nak elmondta, hogy a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet miatt nem tartanak képviselőtestületi ülést Szentesen, más módon pedig nem kéri ki a hozzáértők véleményét a polgármester, így valószínűsíthető, hogy ismét a szakértelem hiánya miatt születik rossz döntés.

Ahogy Kovács János fogalmazott: „lehet persze hivatkozni a járványhelyzetre, de az önkormányzat nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a sportegyesületek működnek, a bajnokságok és versenyek sem szünetelnek!”

Forrás: Kovács János /Facebook

Exit mobile version