Site icon Cs3.hu

Orbán Viktor: Május 10-én nyitnak a középiskolák, csak írásbeli érettségi lesz

Budapest, 2021. március 26. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban Nagy Katalin műsorvezetőnek a Kossuth rádió stúdiójában 2021. március 26-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Kampányt indítanak ismert személyek részvételével, hogy regisztrációra buzdítsák az embreket, mivel júniusra hétmillió magyar beoltásához elegendő vakcina lesz hazánkban – jelentette be Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádióban. A miniszterelnök elmondta, hogy idén is írásbeli érettségit tartanak, és csak a vizsgák után nyitják újra a középiskolákat. Petry Zsolt ügye kapcsán a kormányfő kijelentette: – Egyetlen magyar sincs egyedül.

A most pusztító brit mutáns agresszivitását tekintve jóval erősebb, mint az egy évvel ezelőtt megismert vírus. Ez ellen a korlátozások már nem segítenek, az egyetlen megoldás a megsemmisítése, ami csak a vakcina segítségével lehetséges – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő szerint sem az ő nemzedéke, sem az utána jövők nem találkoztak még ilyen, félháborús helyzettel. – Az embereknek a háborúból előbb-utóbb elegük lesz, mert senki nem akar ilyen körülmények között élni – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette, hogy a regisztráltak száma átlépte a négymilliót, de ez még mindig kevés, ezért ismert emberek részvételével kampány indul.

A miniszterelnök úgy véli, hogy hamarosan el fogjuk érni a hárommillió beoltottat, és május elején léphetjük át a négymilliós küszöböt, majd június elejére a nyolcmillió felnőtt korú magyar állampolgárból hétmilliót képesek lesznek beoltani.

Orbán Viktor köszönetet mondott mindenkinek, hogy az eddig érvényben lévő, este nyolc óráig tartó kijárási korlátozást betartotta, a miniszterelnök szerint ellentétben néhány nyugati országgal, a magyarok hozzáállása példamutató volt.

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, jelenleg öt vakcinával oltanak, amelyeknek mindig van egy párja valahol egy raktárban. „Ezek nyilvántartása, raktározása, elvitele és beadása sokkal bonyolultabb művelet, mint azt bárki gondolná” – hívta fel a figyelmet. Kiemelte, ez egy óriási logisztikai művelet.

Önmagában nézve sem rossz a teljesítményünk, de összevetve az uniós országokkal Magyarország messze megelőzve vezet.

Az idősek életveszélyben voltak, és ember nem tudta megmondani, hogy ha a 65 év felettiek megkapják a vírust, akkor mi fog történni. Brüsszelben az történt, mint a migrációnál és a kerítésépítésnél, és mire észbe kaptak, addigra bent voltak. Csak a magyaroknak volt a helyén az eszük” – hangsúlyozta.

A brüsszeli beszerzési politika is hibázhat, ezért kellett egy B terv is. Ez volt a keleti vakcinák beszerzése – emelte ki. A kínai és orosz vakcina esetében is ugyanolyan támadásokat kapott az ország, mint a kerítésépítés idején.

Most pedig Bajorország orosz vakcinát akar rendelni. Úgy látja, jól döntött az ország, és hiába vannak nálunk nagyobb országok, akkor is nekünk kell vállalni a döntés felelősségét.

Ha elérjük a négymilliós létszámot május elejére, akkor nyithatnak a szállodák, éttermek, és közösségi események. Egyelőre  az iskolák újranyitása következik.

Döntöttek az iskolák és az érettségik ügyében

Bár már április 19-től nyithatnának az iskolák, de nem érdemes néhány napra kinyitni, majd az érettségi miatt bezárni. Így a középiskolák csak május 10-én nyitnak.

Miután május 10-én fejeződnek be az érettségik, ezért úgy döntöttünk, hogy bár már április 19-től kinyithatnának már az iskolák, a honvédség egyébként a fertőtlenítését az iskoláknak elvégezte, a pedagógusokat beoltottuk, tehát készen állunk az iskolák újraindítására, de nem érdemes néhány napra a középiskolákat kinyitni, hogy utána az érettségi szünet miatt meg megint bezárjuk, úgyhogy egyszerűbb, ha azt tesszük, hogy május 10-én indítjuk meg a középiskolai osztályoknak a személyes találkozásra épülő tanítását” – magyarázta.

Idén úgy döntöttünk csak írásbeli érettségi vizsgák lesznek.

Ezt már ismerjük, bejárt út” – mondta. A részletek hamarosan megjelennek ezzel kapcsolatban.

A baloldal oltásellenes, és ez nem képezheti vita tárgyát” – mondta a kormányfő. „A baloldal beadott egy országgyűlési határozatot, amelyben az volt, hogy tiltsa be a parlament az orosz és kínai vakcinákat. Ha ezt elfogadtuk volna, akkor sokan meghaltak volna. A baloldal képmutatása, hogy magukat beoltják, másokat pedig lebeszélnek” – magyarázta Orbán.

Petry Zsolt ügyében elmondta, Németországot nem minősíti, éppen elég bajt okoz, hogy Németország minősítget minket. Azt le lehet vonni, hogy a liberális politika ma Európában elnyomó politika, aki hangot ad a véleményének, azt megbüntetik

Hangsúlyozta itt az elvi kérdéseken túl magyar emberről van szó.

Magyarország azért harcol, hogy komoly, erős és sikeres ország legyen. Az első az, hogy egyetlen magyar sincs egyedül. Petry Zsolt sincs egyedül” – hangsúlyozta.

A válogatott sportolóinkra úgy tekintünk, mint a lányainkra, fiainkra. A sikeres fellépés első feltétele az egység. Az egységet helyre kell állítani ez pedig a szövetségi kapitányon és Szalai Ádámon múlhat” – tette hozzá.

hirado.hu

Exit mobile version