Site icon Cs3.hu

Hámori Tamás: Nem oltásellenesek, csak óvatosak?

“Nem oltásellenesek vagyunk, csak óvatosak.” Gyurcsány Ferenc mondata ebben az esetben nagyjából annyit tesz, nem kakálunk a kútba, csak a peremére…Ugyanis épp ma reggel olvasom egy hölgy véleményét, miszerint “a kormány” a “fajzer” (hülye amerikaiak, szívatásból Pfizer-nek írják) vakcinával oltakozik, nekünk bezzeg a sz@r kínait adják! Amivel az a kisebb baj, hogy eleve nem igaz, a nagyobb, hogy hiába mondogatja most már Gyurcsány és csapata, hogy oltakozzon mindenki, a bizalmatlanságot az arra fogékonyakban már elültették. Ha én hazug módon azt mondogatom, hogy X vagy Y vakcina rossz, veszélyes, az eleve oltásellenesség. Ugyanis ha az elérhető vakcinák feléről lebeszélem az embereket, akkor egyrészt eleve kevesebben fognak oltakozni, másrészt sok ember továbbgondolja, hiszen ha az egyik rossz, miért lenne jó a másik! Tehát, bizony oltásellenes vagyok! És utólag nehéz visszalapátolni a citromot a lóba.Ezzel együtt, ha az ellenzék kottát cserél, az végül is pozitívum. Két okból. Egyrészt azt jelzi, lényegében nem érték el amit akartak, nem jött be nekik a dolog. Vagyis kiderült, az emberek többsége normális. Másrészt, ha a híveik bármekkora része ennek hatására mégis oltakozik, az tiszta haszon.Jó egészséget!

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Exit mobile version