A hagyományápolásnak minden településen vannak helyi szokásai, amit a családok maguk alakítottak. Kisteleken ennek különös jelentősége van egy kis utcában nem messze a piactértől.
Attól függetlenül hogy mindannyiónkat lekötnek a napi teendők és tesszük a dolgunkat napról-napra, mindenki nosztalgiázik olykor. Minél jobban telik az idő annál több emléket és tapasztalatot őrzünk és néha, bár előre haladunk, táplálkozunk is ezekből. Vagy elszorul a szívünk, vagy örömmel telik meg, de valahogy feltörnek időnként. A 80-as években amikor még igen pici lányka voltam a nagymamám Szentesen a leghosszabb utcában lakott, ahol a gyerekkorom jelentős részét töltöttem. Imádtam a szomszédba menni, mindig történt valami és a nap végére rengeteg mesélni valóm akadt. Reggeltől késő délutánig jöttek hozzánk Húsvétkor, készültek a sütemények és festettük a sok-sok tojást. Igazi izgalommal és élményekkel teli időszak volt. Felnőttként már kevésbé foglalkoztam azzal ki lakik mellettünk, köszöntünk beszéltünk pár szót és mentünk tovább, Nem is nagyon ismerem őket, bár a nagyanyám utcájában lakókat saroktól- sarokig és még azon túl is. Kisteleken nem csak az ünnepek alatt,- de ilyenkor különösen- visszatérnek a régi hagyományok, bár a pandémia módosított rajta némileg, de ahogy mutálódik a vírus, a szokások is, csak az emberek előnyére. Az egy dolog, hogy összejárnak a szomszédok, de nem csak azért, hogy időnként beszélgessenek, vagy megtartsanak egy-egy név-illetve születésnapot. Szalkai Sanyi tősgyökeres kisteleki, aki őrzi nem is akárhogyan a családi ünnepek hagyományait, nem beszélve a karácsonyról és jelen esetben a Húsvétról. A járvány miatt nem ülhetünk tömegesen össze, bár nagy a család, nem tehetünk úgy ahogy régen. Így ezért találékonyan, mint már hosszú évek óta a szomszédoktól összegyűjtött sonkát, tojást és kolbászt, nem együtt, hanem EGYBE főzik. Mindenki adta a saját „potékáját” Sanyi pedig kapta a nagy üstöt és főzi a finomságokat. Így találkozik mindenkivel, van kóstoló, van ünnep, készülődés, és még szomszédolás is. Jut idő mindenkire, és mindenkivel találkozhat habár nem egyszerre. Azért egy kis időre leülünk, mint mondta, Rengeteg emlékem van a húsvétozásról, a disznóvágásokról. Én szeretem az embereket, szeretem az utcában lakókat, mindig is nagyon jó viszonyt ápoltunk, Bár az évek telnek, és nem leszünk fiatalabbak sem, de amíg lehet. jól érezzük magunkat, segítünk egymásnak, és ha nem is lehet nagy összejöveteleket rendezni, rendezünk kicsiket. Kis település, kis utca, tele nagy emberekkel, és talán ez a jelen időszakban, mindennél fontosabb. Jó hogy vannak még ilyen helyek és ilyen emberek.
T.G.