Kék Hírek Térség

Teljesen kiégett egy terepjáró az M5-ösön

Kigyulladt és teljesen kiégett egy terepjáró az M5-ös autópályán Csengele térségében.

Információnk szerint Szeged felé haladt a terepjáró, amikor a hátsó kereke kigyulladt, a tűz átterjedt először a csomagtartóra, majd az egész járműre, ami végül teljesen kiégett. A terepjárót vezető középkorú tulajdonos azt mondta, hogy a mögötte lévő jármű sofőrje jelezte neki, hogy ég a kocsi hátulja. A leállósávba megállt és néhány perc alatt már el is borították a lángok a járművet. A kiérkező kiskunfélegyházi és kisteleki tűzoltók két vízsugárral oltották el a tüzet, erre az időre félpályás útzár volt érvényben. A tulajdonos szerint a kár, a csomagtartóban tárolt felszerelésekkel együtt közel 10 millió Ft, és erre a hónapra még van biztosítása, így bízik abban, hogy megtérítik a kárt.

Fotók, szöveg: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fának hajtott egy autó Csengelénél

cs3_szerk2

Melléképület ég Nagymágocsnál

cs3_szerk2

Földrengés volt a közelben, vármegyénkben is lehetett érezni

cs3_szerk2

BREAKING: emelkedik az önkormányzati hivatalok dolgozóinak fizetése a 10 ezer fő alatti településeken!

cs3_szerk2

Indul a rendőrségi Speedmarathon, mutatjuk hol számíthattok sebességmérésre!

cs3_szerk2

A vírus miatt a megyei állatokat is össze kell írni

cs3_szerk2

Ópusztaszeren fogták el a 18 éves baksi férfit, aki fiatal lányoknak árulta a szert

cs3_szerk2

Baleset miatt teljes útzár van Szentesnél

cs3_szerk2

Szentesre tartott a drogos mindszenti sofőr, de a rendőrök lekapcsolták

cs3_szerk2