Site icon Cs3.hu

Megjelent a közlönyben a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló kormányrendelet

Megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló kormányrendelet – közölte a kormany.hu szombaton.

    Azt írták, a jogszabály rögzíti, hogy akkor nyílik lehetőség a jelenleg hatályban lévő védelmi intézkedések enyhítésére, ha 2,5 millió ember legalább az első oltást már megkapta.
    Ennek megtörténte után a következő változtatások lépnek életbe: a kijárási tilalom kezdete este 10 órára módosul, a vége változatlanul reggel 5 óra; a szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek.
    Továbbá a személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín nem köteles zárva tartani, míg az üzleteknek este fél 10 és reggel 5 óra között be kell zárniuk; az üzletekben biztosítani kell, hogy átlagosan 10 négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhasson bent.
    Hozzátették, a 10 négyzetméteres szabály alkalmazása során a 14. életévét be nem töltött kiskorút, a 65. életévét meghaladott, illetve a fogyatékossággal élő személy segítőjét nem kell figyelembe venni.
    Az üzlet köteles gondoskodni arról, hogy a bejutásra várakozók – a közös háztartásban élők kivételével – egymástól 1,5 méteres távolságot folyamatosan tartsanak, a vásárlók számára a kézfertőtlenítés lehetősége az üzlet vásárlóterében folyamatosan biztosított legyen, az üzlet vásárlóterében a felületek fertőtlenítése folyamatos legyen, és a bevásárláshoz használt eszközök (kocsi, kosár) fertőtlenítése folyamatosan megtörténjen – írta a kormany.hu.

MTI

Exit mobile version