Site icon Cs3.hu

Megduplázott keretösszeggel folytatódik a településfásítási program

A duplájára emeli a településfásítási program keretösszegét az Agrárminisztérium, ami így eléri az egymilliárd forintot – jelentette be Nagy István miniszter az erdők világnapja alkalmából a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videójában.

    Mint elmondta, a program első ütemében 12 ezer sorfát ültettek el 475 településen, míg az idén induló második ütemben kétszer annyi, 24 ezer sorfát igényelhetnek a 10 ezernél kisebb lélekszámú települések.
    Ezzel Magyarország legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezése valósulhat meg – hangsúlyozta.

MTI, Fotó: Fekete István

Exit mobile version