“Nem fog összeomlani az egészségügy, mert nem hagyjuk. Ha kell, túlórázunk, kidolgozzuk a belünket, ágyszámot növelünk, de a betegekért nem tehetjük meg, hogy most feladjuk, azt sem, hogy elfáradjunk
– közölte a szakember. Hozzátette: „az a rémisztő, hogy komplett családok is érkeznek, apa, anya, a gyerek pedig egy másik kórházban van. Tegnap reggel, mikor bementem a hatvani kórház covid-osztályára, azt láttam, hogy a betegek egyharmada akár a gyerekem lehetne. Harmincas-negyvenes életerős fiatalok szemében látom a kétségbeesett aggódást, hogy “most mi lesz”. Persze sajnos ott vannak a 70-80 éves betegek is, de egyre több a fiatal. Minden hétfőn mentőzöm. A 24 órás műszakom alatt szinte félóránként jött egy riasztás “Covid-gyanú”, vagy “igazolt Covid állapotromlás” miatt”.
„Láttam én már sok mindent, kevés dolog ráz már meg. Az ember megtanulja ezt kezelni ennyi év alatt. De a jelenlegi helyzettel még nem szembesültem.Úgy kell embereknek elmagyarázni, hogy lélegeztetőgépre tesszük őket és lehet, hogy abba belehalnak, hogy néhány órával azelőtt még a viziten simán beszélgettünk.
Szívfacsaró látvány, hogy ül az ágy szélén, lóg ki belőle az oxigén és harcol a légvételért, aztán lehet, hogy egy óra múlva már lélegeztetőgépre kell kerülnie. A túlélési esélyei pedig nem olyan nagyon-nagyon jók” – mondta Zacher, aki egy konkrét esetet is kiemelt.
„Mielőtt valaki lélegeztetőgépre kerül, elaltatjuk. Én ilyenkor meg szoktam kérni, hogy számoljon. A beteg elkezdett számolni, “egy, kettő” és a három helyett egy kérdést tett fel: “ugye nem fogok meghalni?” Mellbe csapott ez a mondat, pedig én már öregfiú vagyok. Erre azt válaszolni, hogy nem, etikátlan lett volna, ezért azt mondtam, “biztos lehet benne, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy meggyógyuljon”. Végül nagy mázlim volt, mert ő azon kevés beteg közé tartozik, akit le tudtunk venni a lélegeztetőgépről”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.