Site icon Cs3.hu

8 tanács az időseknek- így kerülje el, hogy az unokázós csalások áldozatává váljon!

Annak ellenére, hogy számos bűnözői csoportot felszámolt a rendőrség, újabb módszerekkel próbálkoznak a bűnözők. Míg korábban készpénzt és ékszereket kértek, most már banki utalásra is megpróbálják rávenni az időseket.

Az időskorúak megtévesztésére szerveződött bűnözői körök által elkövetett unokázós csalások során a csalók a bűncselekmények elkövetésére ugyanazt a módszert használják. Az időskorú sértetteket a szervezet egyik tagja hívja fel és a beszélgetés során a rokonának adja ki magát. A telefonáló legtöbbször azt állítja, hogy balesetet okozott, és a kár megtérítéséhez azonnal pénzre van szüksége.

Az álrokon, hogy elkerülje a közvetlen találkozásokat, meggyőzi a sértetteket, hogy ő nem tud elmenni a pénzért, hanem egy ismerősét küldi el érte. Az idősek lakcímére ezután egy futárt irányítanak, aki átveszi a pénzt, ékszereket. Az utóbbi időkben azonban a bűnözők már arra próbálják rávenni az időseket, hogy ismert pénzküldő hálózatokon keresztül utaljanak el egy meghatározott összeget egy – általában külföldi – bankszámlaszámra. Ha ezt a sértett nem tudja otthonról megtenni, akkor taxit küldenek a lakcímére, ami elviszi egy olyan helyre, ahonnan tud utalni. Olyan eset is előfordult, hogy a bankkártya adatok bediktálását kérik, amivel különböző online tranzakciókat hajtanak végre, jelentős kárt okozva a sértettnek.

A rendőrség 8 tanácsa, hogy ne váljanak csalók áldozatává:

A rendőrség célja, hogy az elkövetési módszer tudatosításával lehetőleg senki se dőljön be a csalóknak. Beszélgessenek minél többet erről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, így kisebb eséllyel csaphatják be őket. Mutassák meg hozzátartozóinak a rendőrségi videókat is, amelyek különböző csalási módszereket dolgoznak fel!

A rendőrség korábbi tájékoztatói és videói a témában:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/idosek-biztonsaga/nem-vagy-az-unokam-nem-versz-at

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/kerdezze-a-szomszedokat

police.hu

Exit mobile version