Szentes

Vádat emeltek a családsegítőket késsel fenyegető szentesi férfi ellen

Knife crime

Vádat emeltek egy szentesi férfi ellen, mert tavaly decemberben késsel megfenyegetett két családsegítőt, aki gyermeke iskolai hiányzása miatt akart beszélni vele – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

    Szanka Ferenc közölte, a férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni, felfegyverkezve elkövetett erőszak miatt emeltek vádat.
    A férfi gyermekének ötven óránál több iskolai hiányzása gyűlt össze, ami miatt védelembe vételi eljárás indult. Az apát december 8-ára idézték meg a város családsegítő központjába. A megbeszélésen a szakemberek kilátásba helyezték, hogy ha a gondozási tervben leírtakat a szülő nem tartja be, szükség lehet a gyermek kiemelésére a családból. Ekkor a vádirat szerint a férfi a nadrágja korcából elővett egy hosszú pengéjű kést, amelyet maga elé tartva megfenyegette a sértetteket: ha elveszik tőle a gyermekét vagy a hiányzások miatt indult eljárás nem a számára megfelelően alakul, akkor leszúrja őket.
    A családsegítőknek végül sikerült a férfit megnyugtatniuk, eltette a kést, és távozott az intézményből.
    A vádlott fenyegető magatartásával és kijelentésével akadályozta a közfeladatot ellátó személyként jogszerűen eljáró sértetteket – fogalmazott a csoportvezető ügyész.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Reflektorfényben Szentes gazdasági programja

cs3_szerk2

Újabb sikeres összefogás: megkerült a Szentesen eltűnt fiatal nő

cs3_szerk2

Már a szentesi tiszások sem hisznek a választási sikerben

cs3_szerk2

Büszkeség: Szentesről érkezett Jász-Nagykun-Szolnok vármegye rendőrfőkapitány-helyettese

cs3_szerk2

Angliai kezdeményezésre hivatkozva nem vágják a füvet Szentesen

cs3_szerk2

Elhunyt a szentesi Boros volt igazgatója

cs3_szerk2

Cs3.hu Család, segítsünk a bajban! Szentesen tűnt el Orsolya, aki egy hete nem adott életjelet magáról

cs3_szerk2

96 életet mentett meg a szentesi DélkerTÉSZ

cs3_szerk2

Őze Lajosra emlékeztek Szentesen

cs3_szerk2