Site icon Cs3.hu

Menekülés közben elfogták a szentesi bankrablót

Két órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfőn délután kirabolt egy szentesi pénzintézetet.

A rendőrségre 2020. december 21-én 13 óra 55 perckor érkezett bejelentés arról, hogy nem sokkal korábban egy férfi jelent meg a Szentes belvárosában lévő bankfiókban, ahol egy ügyfelet fenyegetve követelt pénzt az alkalmazottaktól. Az egyik dolgozó eleget tett a követelésnek és többszázezer forintot adott át a férfinak, aki ezt követően távozott a helyszínről.

A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a 24 éves helybeli lakos taxival Csongrádra utazott, ezután egy főváros felé tartó vonatra szállt fel. A Csongrád-Csanád megyei rendőrök felvették a kapcsolatot a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Készenléti Rendőrség munkatársaival, akik a honvédekkel közösen Kecskeméten fogták el és állították elő a férfit. A nyomozók szinte hiánytalanul lefoglalták a bankból elvitt pénzt is.

B. Krisztián ellen – őrizetbe vétele mellett – felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon. Továbbá a nyomozók kezdeményezik letartóztatását is.

forrás, fotók: police.hu

Exit mobile version