Site icon Cs3.hu

Kinyíltak Felgyőn az első adventi ablakok

Negyedik éve világítanak Felgyőn a szeretettől áradó adventi ablakok. Nincs szebb, vagy legszebb az összetartozás és együttes készülődés teszi egyedivé és szerethetővé Forgó Zsuzsinak köszönhetően, ezt az igazán figyelemre méltó kezdeményezést.

2017-ben láthatták a település lakói először az adventi fényeket Felgyő egyes épületeinek ablakában. Azóta eltelt négy év, de ez a kezdeményezés hagyománnyá vált. Annak idején Forgó Zsuzsi programszervező kezdeményezte, hogy a lakóterük szépüljön, és igazán karácsonyi hangulatot árasszon Felgyő minden szeglete, amit egy kis játékkal is megfűszereztek, hiszen keresni kell az ablakokat, és aki elsőként találja meg, felrakja a közösségi oldalra, amelyen mindenki számára láthatóvá válik. Az adventi ablakok december elsejétől egészen december 24.-ig nyílnak meg naponta, Felgyő egyes lakó és középületeinek ablakában. A kezdeményezésre minden évben bárki jelentkezhet, a lényeg, hogy az adott napon egy újabb szám és a mellé készített kreatív dekoráció jelenjen meg az ablakban. Annak idején a közösségépítés, egy jó kis családi program, mint a keresgélés adta az indíttatást. Mára már teljesen egyedivé vált Felgyő köztere a Polgármesteri Hivatal előtt tér, a világító ablakokkal együtt. A Korona vírus veszélyhelyzet miatt ugyan minden téli ünnepkörhöz kötődő hagyományos rendezvény elmaradt, de ahogy Zsuzsi fogalmazott, a „fényeken” nem fogott ki a vírus. Korán sötétedik, és fél5 után már láthatóak a szorgos kezek által készített szebbnél-szebb ablakok. Talán az teszi igazán egyedivé és sajátossá Felgyőn, hogy nincs versengés, díjazás, nincs szebb, legszebb, legjobb, hanem az egymás és a település iránt érzett szeretet az ami arra ösztönzi az embereket, hogy az év utolsó hónapjában mindent félre rakva a szeretet is megvillanjon az egy helyen élő emberek szívében. Zsuzsi minden évben „rá tesz egy lapáttal”, ha nem is havat, de mindenki számára egy kis ösztönzést összetartó erőt, hiszen akármennyien is élünk egy helyen, egymásért vagyunk, a családok együtt készülnek és hangolódnak az ünnepekre. . Az idei évben első alkalommal, a benevező családokat és intézményeket az EFOP 1.5.3. Tisza-menti virágzás 2. pályázatnak köszönhetően egy kis ajándékcsomaggal tudják meglepni. A külterületen élők sem maradnak ki természetesen, mivel a szervezők számára mindenki egyaránt fontos, ezért a közösségi oldalakon ők is megtekinthetik Felgyő szeretettől áradó, Adventi Fényeit.

T.G.

Exit mobile version