Site icon Cs3.hu

Nyárra megújul a Körös-toroki strand

Több mint 80 szabadvízi strand – köztük a Körös-toroki strand – újulhat meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) strandfejlesztési programjának negyedik ütemében. A nyáron meghirdetett pályázatnak köszönhetően 30 millió forintos támogatásból valósulhat meg fejlesztés a csongrádi Körös-Torokban is.

A program keretében eddig összesen közel 13 milliárd forint vissza nem térítendő hazai forrást biztosított a kormány a magyarországi szabadvízi strandok minőségi fejlesztésére. Az elnyert támogatásokat az MTÜ az év végégig folyósítja a kedvezményezetteknek – tették hozzá.
    Az ügynökség 2017-ben indította el a strandfejlesztési programot, amelynek célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon.
    Az első ütemben, a 2018-as nyári szezonra több mint 30 balatoni település 55 fizetős strandja jutott 2 milliárd forintos fejlesztési támogatáshoz.
    A program második ütemében 43 szabadstrand fejlesztésére kaptak vízparti települések összesen közel 4,4 milliárd forintot.
    A strandfejlesztés harmadik ütemében, 2020-ban pedig 90 strand részesült 3 milliárd forintos támogatásban a Balatonnál, a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál – sorolták.
    A nyáron meghirdetett negyedik ütemnek köszönhetően most több mint 80 strandon valósulhatnak meg fejlesztések, helyenként átlagosan 30 millió forintos támogatásból. A program keretében eddig összesen közel 13 milliárd forint vissza nem térítendő hazai forrást biztosított a kormány a magyarországi szabadvízi strandok minőségi fejlesztésére – áll a közleményben.
    A kiírás ebben az évben is az alapszolgáltatások minőségi színvonalának biztosítását célozta, kiemelt figyelmet szentelve a vizesblokkok rendbetételére, a családi mosdók és a baba-mama szobák kialakítására. Azokon a strandokon, ahol ezek már megfelelő minőségűek, a vízbejutás feltételeinek javítása (például stégek, lépcsők), az öltözőkabinok megújítása, egységes arculati elemek elhelyezése, a zöld felületek rendezése és bővítése, wifi, valamint árnyékolók, utcabútorok beszerzése valósulhat meg.
    A sikeres pályázatok között számos olyan strand szerepel a negyedik ütemben, amelyek most először jutottak korábban nem látott fejlesztési lehetőséghez – hívták fel a figyelmet.
    Jelezték, hogy a koronavírus-járványban a kormány turizmust érintő támogatása eddig összességében megközelíti a 700 milliárd forintot, ami meghaladja a 2 milliárd eurót. “Ekkora mértékű ágazati támogatás nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő” – írták.

Forrás: MTI

Exit mobile version