Site icon Cs3.hu

Egymás után kétszer lehet Magyarország az MTV EMA show házigazdája

Budapest, 2020. november 9. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő nyilatkozik az MTV European Music Awards (MTV EMA) gáláról a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. november 9-én. A november 8-án tartott online díjátadón hivatalosan bejelentették, hogy az MTV EMA házigazdája 2021-ben ismét Budapest lesz. MTI/Bruzák Noémi

    Szentkirályi Alexandra kiemelte: egyedülálló lehetőség volt Magyarországnak, hogy az első lehetett a régióban, amely megrendezhette ezt a zenei díjátadót, amelyet az egyik legrangosabbként tartanak számon.
    Bár idén ez virtuálisan valósult meg a pandémia miatt, ennek ellenére nagy lehetőséget jelentett a hazai turizmus talpon tartása és az újraindulásakor a megsegítése érdekében, hiszen sok százmillió emberhez juthattak el azok a képek, amelyek között Budapest több helyszíne mellett Veszprém és Esztergom is látható volt – mondta.
    A vasárnapi zenei díjátadón hivatalosan bejelentették, hogy az MTV EMA házigazdája 2021-ben ismét Budapest lesz. A jövő évi show már élőben jelentkezik, így világsztárok, influenszerek kíséretében kerülhet Magyarország a zenei világ középpontjába.

MTI

Exit mobile version