Site icon Cs3.hu

Átadták az Alföldi Agrárszakképzési Centrum központi épületét Csongrádon

A színvonalas agrárszakképzés a nemzet jövőjét jelenti, gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból egyaránt – jelentette ki az agrárminiszter pénteken Csongrádon.

Nagy István az Alföldi Agrárszakképzési Centrum központi épületének átadásán hangsúlyozta, újra vonzóvá kell tenni az agrárszakmákat, és megerősíteni a képzési hálózatot, ráirányítva a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre.

A tárca legfontosabb célja az agrárszakmák megbecsültségének erősítése, a képzett mezőgazdasági termelők, élelmiszeripari szakemberek számának növelése – szögezte le, hozzátéve: kizárólag a korszerű agrárismeretek átadásával biztosítható, hogy a következő generációk helyben boldoguljanak.

Nagy István közölte, az új tanévben a minisztérium által fenntartott 56 szakképzőintézmény öt centrumba szervezve kezdte meg az oktatást.

A politikus úgy fogalmazott, oktatóból szerencsére nincs hiány, ráadásul ők július 1-jétől már a munkatörvénykönyve szerinti, megemelt fizetésért gyakorolják hivatásukat, emellett több korábbi juttatást – így a jubileumi jutalomra való jogosultságot és az utazási kedvezményt – is megtarthattak. A miniszter bízik benne, hogy a magasabb fizetés és a rugalmasabb foglalkoztatási szabályok vonzóvá teszik a kiemelkedő tudású oktatók számára az agrárszakképzést.

Az Agrárminisztérium támogatásával 24 iskola egy-egy új, a mai technológiai követelményeknek teljes mértékben megfelelő traktort szerezhet be. Az új erőgépeknek köszönhetően a diákok megerősíthetik digitális kompetenciáikat, a munkaerőpiac által elvárt, a gyakorlatban azonnal alkalmazható szaktudásra tehetnek szert – tudatta Nagy István.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kifejtette, az agrároktatásnak komoly hagyományai vannak a városban, a régióban, ezeket nemcsak ápolni kell, hanem továbbfejleszteni is.

Ahhoz, hogy Magyarországon az agrárium társadalmilag elismert, stratégiai ágazat legyen, a következő évtizedekben nagyon jól felkészült, megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező fiatalokra van szükség – szögezte le az államtitkár.

Bedő Tamás (független) polgármestere közölte, a Csongrád-Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő agrárszakképző intézményeket összefogó Alföldi Agrárszakképzési Centrum központja nyár óta működik a városban. A centrum új iskolaépületét a korábbi családsegítő központ ingatlanának felújításával alakították ki.

(MTI)

Exit mobile version