Tech

Itthon harminc éve ezen a napon indult az első mobilhálózat

Harminc éve, 1990. október 15-én elindulhatott Magyarország és Kelet-Európa első mobilhálózata, jóllehet az NMT-rendszerű kezdetleges készülékeket csak túlzással lehetett mobiltelefonnak nevezni, nem véletlen, hogy a szolgáltatást nyújtó cég neve is Westel Rádiótelefon Kft. lett. Az első kereskedelmi hálózat születésénél a Magyar Telekom jogelődje, a Matáv, illetve az amerikai US West International segédkezett, mely az AT&T 1983-as feldarabolását követően létrejött, kis regionális szolgáltatónak számított a tengerentúlon.

A mai hálózatok ősének számító NMT 450-es rendszer hazánkban a szolgáltatócég megalapítását követően mindössze négy és fél hónappal később indult el, három budapesti bázisállomással és egy értékesítési irodával. A hordozható telefonkészülékek iránt óriási volt az érdeklődés, így három héttel az indulást követően már 15 ezer ügyfele volt a cégnek, dacára annak, hogy 75 ezer forint belépési díjat kellett fizetni szerződéskötéskor, a havi díj pedig több mint hatezer forint volt (mai áron kb. 100.000 Ft).

A mobiltelefon-használat végül csak a GSM-korszak 1994-es beköszöntétől került elérhető közelségbe nagyobb tömegek számára, elsősorban a készülékek méretének és árának csökkenése, másrészt a szolgáltatások minőségének javulása, illetve újabb, értéknövelő szolgáltatások megjelenése (pl. SMS) révén. A magyar GSM-szolgáltatói piac egészen 1999-ig kétszereplős volt, a Westel 900 mellett a Pannon GSM uralta az eladásokat, a Vodafone megjelenése azonban akkoriban komoly versenyre késztette a két riválist, ami a piacbővüléssel együtt óriási löketet adott az előfizetői bázis növekedésének: egy év alatt 1,1 millióról 1,9 millióra nőtt a hazai GSM-előfizetői tábor, 2002-re pedig már 5,4 millió ügyfelet tartott nyilván a három szolgáltató. Ez egyben meg is pecsételte a Westel 0660 sorsát, mely 2003-ban végül lehúzta a rolót, a meglévő ügyfelek túlnyomó részét pedig felszívta az akkor már csak Westelként bejegyzett piacvezető.

A magyar mobiltelefonos ügyfélbázis mérete 2008-ban érte el a mostani csúcsot, akkor, és azóta is több SIM kártya van forgalomban, mint ahányan az országban élnek, hozzávetőlegesen 11 millió. A mobiltelefon-hálózatok eközben óriási változásokon mentek keresztül, így az évek során a beszédátvitelről és az egyéb, egyszerűbb szolgáltatásokról fokozatosan átterelődött a hangsúly az adatszolgáltatásokra, melyek ma már a gerincét adják a szolgáltatásportfóliónak. A kezdeti, NMT-rendszert felváltó GSM-hálózatok bizonyos elemei, technológiái felett mára már ugyancsak eljárt az idő, így például egyre kevesebb azon ügyfelek száma, akik hagyományos GSM-technológiával telefonálnak, mivel az évek során a hangátvitel is fokozatosan IP-alapúvá vált.

A mobilszolgáltatók 2008-2010 óta próbálják újra feltalálni magukat, illetve az 1990-es, majd 1994-es technológiai mérföldköveknek megfelelő innovációkat letenni az asztalra,. ám az átalakuló szerepek és működési modellek révén erre egyre halványabb remény mutatkozik. Az 5G-korszak hajnalára a cégek gyakorlatilag abba a helyzetbe kerültek, hogy látványosan nem tudnak mit kezdeni az új generációs hálózat nyújtotta lehetőségekkel, a piaci szereplők jelentős része kínkeservesen próbál működőképes üzleti modellt találni a csillagászati összegekbe kerülő fejlesztések mielőbbi megtérüléséhez.

Forrás: Telekom, fotó: Motorola



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megbolondult a Facebook, akaratlanul is ismerősnek jelölt másokat

Szabó Viktor

Elon Musk: a Twitter irányítása “fájdalmas”

cs3_admin

Csökkentek a PC-kiszállítások a világon az első negyedévben

cs3_admin

Megjelent a ChatGPT-4

cs3_admin

Mobil elektromosgépjármű-töltőállomást mutattak be

cs3_admin

Látványos bolygóegyüttállás lesz a jövő héten

tk_arpad

2,1 millió forintos cuki új villanyautó a Magyarországon is jelen lévő kínai gyártótól

Pászti Dániel

Vége a Netflix jelszómegosztásának?

cs3_admin

Mérföldkőhöz ért a SpaceX műholdas internete

cs3_admin