Site icon Cs3.hu

Jakuzzizni is lehet hamarosan a kisteleki termálfürdőben

Elkészült a 160 négyzetméteres új szárny, az új szolgáltatásokat és berendezéseket a működési engedély megérkezését követően vehetik igénybe a fürdő vendégei.

Záró helyszíni ellenőrzésre került sor Kisteleken, ahol a termálfürdő bővítéseként létrehozott új szárnyat járták be az irányító hatóság szakemberei és Domonics János alpolgármester, a fürdőbővítéssel kapcsolatos projekt menedzsere.

Elkészült ugyanis a 160 négyzetméteres új szárny, melyben új szolgáltatások és gyógyászati kezelések lesznek elérhetőek. Ezek érdekében olyan új eszközök, új berendezések is beszerzésre kerültek, mint a jakuzzi, az infraszauna merülődézsával, vagy a legdrágább új beszerzés is, a caracalla kád.

Mivel az önkormányzat által elnyert támogatással és a beszerzésekkel kapcsolatban mindent rendben találtak, így nincs akadálya annak, hogy a használatba vételi és a működési engedély megérkezését követően a nagyközönség számára átadásra kerüljön a fürdő új szárnya. Erre a projektmenedzser szerint várhatóan október közepén kerülhet sor.

Forrás, fotó: kistelekjaras.hu

Exit mobile version