Site icon Cs3.hu

Ötvenen Kistelekről

Zsótér Donát kisteleki születésű labdarúgó közbenjárásának köszönhetően egy 50 fős kisteleki szurkolói tábor nézhette meg a vasárnap esti bajnoki rangadót, élőben Budapesten.

27 gyerekkel és 23 felnőttel indult útnak vasárnap délután a szurkolói kis csapat Kistelekről, a Kispest Honvéd-Kisvárda labdarúgó mérkőzésre. Az indíttatást most, is mint a múltban Zsótér Donát személye szolgáltatta, hiszen a kisteleki születésű sportoló a nyáron igazolt át a piros-fekete színben játszó fővárosi csapathoz. A KITE labdarúgói személyesen is ismerik „Donit” szinte minden nyári tábor vendége és egyben segítője is a kisteleki egyesületnek. A vasárnapi bajnoki mérkőzésre az Ő közbenjárásának köszönhetően, mind a felnőttek illetve a gyerekek is kedvezményes jegyekkel nézhették meg a nem igazán gyors ütemű mérkőzést. Óriási élmény ez ekkora gyerekek és a felnőttek számára egyaránt. A mérkőzés 1-2-es hazai vereséggel zárult, a „B” közép pedig hangot is adott az elégedetlenségének. Ennek ellenére a kispesti játékosok, nagyon sportszerűen megköszönték szurkolóiknak a biztatást. Donát természetesen elindult a kisteleki tábor felé, miközben egyes drukkerek nem tudván miért is jön a lelátó felé egy személyben, számon kérték a vereséghez vezető okokat. Egy igazi sportembernek helyén van a szíve, és tudja, hol vannak a gyökerei. Bár a vereséget bizton sokáig elemzik még a kispesti szakemberek, de számunkra, Donát nem csak labdarúgásból, de emberségből is jelesre vizsgázott. A késő esti indulást megelőzően, most, is mint minden alkalommal, személyes ajándékkal köszönték meg a KITE labdarúgói, és a két szervező: Czeigersmidt Roland és Dancsok Csaba a kivételes lehetőséget.

Exit mobile version