Site icon Cs3.hu

Kásler: az iskolákban nagyon komolyan kell venni a járványügyi eljárásokat

Empty classroom during corona virus lock down

Empty classroom during corona virus lock down

Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat “azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni” – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kásler Miklós közölte, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) nyolc oldalon összegezte köznevelési intézmények részére a járvány kialakulásának megelőzésére és az esetenként mégis kialakuló fertőzések megállítására vonatkozó javaslatokat. Azokból minden iskola ki tudja választani az adott intézményhez “passzoló” eljárásrendet, ami három dolog együttes teljesítését igényli – tette hozzá.     A miniszter ezek között említette “a vírusnak a levegőn és a felületeken keresztüli terjedésének megakadályozását”. Ennek – mint elmondta – minden lehetőségét felsorolták, azok teljesítése lehetséges. “Ehhez minden szakmai és anyagi támogatást a kormányzat megad” – hangoztatta.
    Úgy fogalmazott: “a tanévkezdés ennek megfelelően hagyományosan indulhat, azzal a többlettel, hogy ezeket a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni”. Egyúttal figyelmeztetett arra, kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását, meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot, szájmaszkot kell viselni és nagyon gyakran kezet kell mosni.     Kásler Miklós azt valószínűsítette, hogy előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy vagy néhány osztályban. Szerinte azonban rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések.
    Közlése szerint ha a több mint háromezer magyar köznevelési intézmény közül néhányban megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra.     Arról, hogy több mint tízezer, a hátrányos helyzetű fiatalok oktatását végző pedagógus kap egyszeri bruttó 500 ezer forintos támogatást, a miniszter elmondta: ők a többiekhez képest lényegesen nagyobb lelki és testi terhelésnek vannak kitéve, illetve a járvány idején folyamatosan foglalkoztak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal.
    Ezért döntött úgy a kormány, hogy kijelöli azt a négyszáz hátrányos helyzetű települést, ahol a pedagógusok megkapják a bruttó 500 ezer forintos kiegészítő jövedelmet – közölte, azt is leszögezve, hogy az érintettek pályázat nélkül kapják meg az összeget. Az ellenzéki sajtóban megjelent, ezzel ellentétes információkra Kásler Miklós szerint nincs más magyarázat, minthogy “feszültséget akarnak gerjeszteni a pedagógusok között.
    A minisztert kérdezték a 2021 és 2030 közötti időszakra vonatkozó köznevelési stratégiáról is, amelynek célja többek között a tehetséggondozás, az oktatás színvonalának erősítése és a pedagógusok megbecsültségének erősítése.
    Kásler Miklós összegzése szerint 2030-ban a stratégia eredményeképpen az oktatás és a nevelés egyensúlyát szeretnék látni, amit korszerű módszereket használó, felkészült és megbecsült pedagógusok valósítanak meg modern infrastruktúra segítségével. Megjegyezte, hogy a kormány 2010 óta 796 milliárd forinttal többet fordított a köznevelésre, hiszen “az ifjúság a magyar nemzet jövője”.

MTI

Exit mobile version