Site icon Cs3.hu

Óriási iPhone-vásárlási hullám jöhet ősszel

Idén minden korábbinál több telefont dob majd piacra egyszerre az Apple, különböző árkategóriákban, ami nagyon fontos, mert az elemzők szerint most több százmillió iPhone-tulajdonos cserélhet készüléket, szinte egyszerre.

Néhány nappal ezelőtt átlépte az Apple a 2 billió dolláros piaci értéket, elsőként a technológiai vállalatok közül, amivel minden kétséget kizáróan történelmet írt. Azonban piaci elemzők szerint az új iPhone-ok őszi megjelenése ezen is dobhat egyet, ugyanis az Apple idén az egyik legfontosabb generációváltás előtt áll az iPhone 6 megjelenése óta.

2014-ben az iPhone 6 nem csak egy nagy dizájnváltást jelentett, hanem ez volt az első eset, amikor a gyártó végre beadta a derekát az akkor már régóta tartó piaci trendeknek, és két készüléket adott ki, egyet nagyobb, egyet pedig kisebb kijelzővel. Azóta persze ez már az Apple-nél sem számít ördögtől való dolognak, azonban minden jelenlegi kiszivárgott információ szerint idén négy új modell érkezik.

De önmagában nem ez a fontos. Daniel Ives, a Wedbush befektetési bank piaci elemzője szerint a nagy dolog, hogy idén a felhasználóknál lévő körülbelül 950 millió iPhone-ból nagyjából 350 millió kerül majd abba a fázisba, hogy a tulajdonosaik lecseréljék.

Ez egy olyan időszak a vállalat számára, ami tízevente nagyjából csak egyszer következik be. Ráadásul a várakozások szerint minden idén megjelenő új iPhone már képes lesz az 5G-re, és a felmérések szerint ez egyre fontosabb azok számára, akik telefont szeretnének cserélni a következő időszakban.

Az elemző véleménye szerint nem csoda, hogy az Apple rögtön négyféle készülékkel várja majd ezt a rohamot, hiszen érzik annak fontosságát, hogy ezúttal ne csak a prémium kategória legtetejére kínáljanak új telefonokat. Ebben a különleges fázisban ugyanis érdemes egyszerre minél szélesebb réteget megszólítani, a megfizethetőbb árú okostelefonoktól kezdve az abszolút csúcsig.

Persze, az iPhone 12-es sorozat így sem lesz olcsó. A megbízható belsős információk szerint a legkevésbé drága modell 699 dollárnál (200 ezer forint) kezdődik majd, a csúcs pedig valahol 1000 dollár (300 ezer forint) felett ér véget, de ahhoz képest, hogy például pár hónapja a Samsung Galaxy S20 legolcsóbb modellje 999 dolláros áron került piacra, és hogy az Apple-ről beszélünk, végülis nem tűnik rossz ajánlatnak.

Meg persze ezen túl is vannak lehetőségei a vállalatnak, hiszen a szokásoknak megfelelően a korábbi generációs készülékeket várhatóan rögtön leárazzák majd, így például a jelenlegi iPhone 11 akár 500 dollár (150 ezer forint) körüli áron is kapható lehet.

Akárhogy is, az új iPhone-ok eleve később kerülnek majd piacra, mint azt megszoktuk. A cég pénzügyi igazgatója, Luca Maestri korábban már hivatalosan is kijelentette, hogy a szeptemberi rajt helyett néhány héttel később, csak októberben jelenhetnek meg a friss telefonok, habár ettől függetlenül a bemutatót vélhetően megtartják majd szeptemberben.

Forrás: Origo

Exit mobile version