Site icon Cs3.hu

Igazoltnak kell tekinteni a karanténba kerülő diákok hiányzását

child

child

A Nemzeti Népegészségügyi Központ nyolcoldalas ajánlást fogalmazott meg az iskolák számára, hogyan csökkenthetik a járványügyi kockázatot. Sok intézményben készülnek a hagyományos mellett a digitális oktatásra, ha szükséges. Várhatóan a személyes kontaktus a szülőkkel az új tanévben is kevesebb lesz.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című adásában elmondta, hogy legkésőbb hétfőn minden iskolában összeül a tantestület, és megtárgyalja, mi teljesíthető az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ajánlásaiból.

Horváth szerint a nagyobb intézményeknek ezeket az óvintézkedéseket nehezebb lesz betartani, de az ajánlás sok pontját eredményesen lehet alkalmazni.

Hangsúlyozta: amennyiben egy diák koronavírus gyanújával otthon marad, akkor a karanténban töltött időszakot igazoltnak kell tekinteni,és csak akkor térhet vissza az iskolába, ha orvosi igazolása van arról, hogy meggyógyult.

A mostani helyzetben különösen fontos, hogy ha valakin a leghalványabb jelei is jelentkeznek a vírusnak, annak nem szabad bemennie az iskolában.

„A tantestületekben nagy várakozás előzi meg az idei tanévet, és mindenki hagyományos tanítást szeretne” – mondta. A digitális évkezdet főleg az elsősök számára értelmezhetetlen, de az iskolaváltásban érintett diákok számára sem előnyös – tette hozzá.

A digitális oktatással kapcsolatban elmondta, hogy a tavaszi időszak alatt összegyűlt tapasztalatokat érdemes lenne felhasználni az iskoláknak egy egységes platform kialakítására, például a diákokkal való kommunikációra és a számonkérésre.

Annyiban lesz ez a mostani tanévkezdet más a korábbinál, hogy a karantén után a tanárok látják majd, hogy milyen különbségek alakultak ki a diákok között a digitális oktatás ideje alatt.

Exit mobile version