Belföld

Elindult a Tisztítsuk meg az országot kormányzati program

Elindult a Tisztítsuk meg az országot program, amelyet egyebek mellett az illegális hulladéklerakók felszámolására hozott létre a kormány.

    A kormány júliusban döntött arról, hogy a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglaltakkal összhangban megkezdi az illegális hulladéklerakók felszámolását. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ezzel párhuzamosan dolgozta ki a Tisztítsuk meg az országot akciótervét – mondta szerdán, Ráckeresztúron Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár.
    A Tisztítsuk meg az országot program első pilot projektjének helyszíni bejárással egybekötött rendezvényén az államtitkár elmondta, hogy “a hulladékgazdálkodás új alapokra helyezésének egyik legfontosabb állomása, hogy tiszta lappal, tiszta országgal kezdjünk”. Hozzátette: fontos, hogy egymásra épülő intézkedések szülessenek, így az illegális lerakók felszámolása mellett olyan hulladéklerakókat kell kialakítani, ahová jogszerűen lehet a hulladékot elhelyezni. A másik fontos eleme az illegális hulladéklerakás felszámolásának egy olyan szankciórendszer bevezetése, amellyel senkinek sem jut eszébe közterületen lerakni a szemetét – fűzte hozzá az államtitkár.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: az európai választás meghatározó abból a szempontból, hogy békében vagy háborúban fogunk-e élni

Szabó Viktor

Magyarország maradjon a béke szigete! Békemenet lesz  június 1-jén!

Szabó Viktor

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére ki fog maradni a NATO őrült akciójából

Szabó Viktor

Elapadt a Tisza vidéken

Szabó Viktor

Nézőpont Intézet: akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat az EP-választáson

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor