Site icon Cs3.hu

Soltész Miklós: Nekünk a szivárványos zászló nem kell

Pölöske, 2020. augusztus 22. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a kormányzati támogatással felújított katolikus plébániatemplom felszentelési ünnepségén a Zala megyei Pölöskén 2020. augusztus 22-én. MTI/Varga György

Szent István nyugati szövetségkötésének szimbóluma a szivárvány zászlaja az Ószövetségből és a Szűz Máriát jelképező 12 csillag, ami az Európai Unió zászlajában is szerepel, de ezeket az értékeinket most el akarják rabolni tőlünk – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Zala megyei Pölöskén.

Soltész Miklós a 15 millió forintos kormányzati támogatással felújított katolikus plébániatemplom felszentelési ünnepségén azt mondta: – Nekünk ez a szivárványos zászló nem kell, vigyék vissza Nyugatra. Nekünk azok az értékek kellenek, amelyeket több mint kétezer éve Isten az emberek lelkébe írt – adta hírül az MTI.

– Az unió zászlaját megtartjuk, mert benne van Mária szimbóluma, de ha sokáig űzik a lelkeket és rombolják az értékeket, nehéz lesz ezt a közösséget egyben tartani – fogalmazott.

Arra emlékeztetett, hogy Szent István két szövetséget is kötött. Egyrészt a Nyugat-Európából érkező kereszténységgel, hogy megmaradjunk a Kárpát-medencében, illetve megerősítsük a keresztény gyökereket és továbbadjuk a keresztény értékeket, másrészt szövetséget kötött Szűz Máriával, aki azóta is védi, őrzi az országot.

– Ma sajnos értékeket rombolnak, olyanok akarják megmondani nekünk, hogy mi az igazság, akik azt sem tudják, micsoda küzdelem volt ebben a térségben, ebben az országban az értékek, a kereszténység megőrzése érdekében – hangsúlyozta Soltész Miklós.

Hozzátette, hogy Pölöskén a kommunizmus idején, éppen abban az időben voltak olyan bátrak az itt élők, hogy templomot emeljenek, amikor a legnagyobb keresztényüldözés zajlott.

A zalai település templomát 1960-ban szentelték fel. A mostani felújítást követően ünnepi szentmisén áldotta meg a templomot Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke, akivel együtt misézett a Keszthely–zalaszentgróti Espereskerület papsága.

A szentmisén a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar és a búcsúszentlászlói plébánia kórusa is közreműködött. A szertartáson jelen volt a pölöskei gyökereit ma is ápoló Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is.

Exit mobile version