Site icon Cs3.hu

Kilencszáz településen indult növekedésnek a népesség a csok hatására

Budapest, 2020. július 21. Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelõs kormánybiztos sajtótájékoztatót tart a Magyar falu program újabb, második körös pályázati kiírásairól Budapesten 2020. július 20-án. MTI/Illyés Tibor

Egy évvel a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetése után kilencszáz olyan kistelepülésen indult újra a népesség növekedése, ahol korábban lélekszámcsökkenés volt tapasztalható – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Vas megyei Horvátzsidányban.

    Gyopáros Alpár elmondta: a Magyar falu programot 2018-ban hirdette meg Orbán Viktor miniszterelnök, amelynek végrehajtása 2019-ben indult el, a megvalósítás pedig sok helyen már befejeződött az idén.
    Hozzáfűzte: a program legfontosabb pillére a falusi csok, része egy mellékútfejlesztési program és egy kisebb léptékű, úgynevezett életmódjavító intézkedéseket tartalmazó csomag, amelyre százmillió forintos összeghatárig pályázhattak például az olyan települések önkormányzatai, mint a horvátzsidányi.
    A kormánybiztos elmondta: a falusi csok 2500 települést érint, a mellékúthálózat fejlesztésének révén pedig 2500 kilométeren újulnak meg falusi mellékutak a következő években.
    Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közölte: Vas megye északi részébe a Magyar falu program keretében 2 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett. Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is folyamatosan érkező kormányzati támogatás nagy lehetőség a kistelepüléseknek.
    Krizmanich István (független), Horvátzsidány polgármestere az MTI-nek elmondta: összességében százmillió forintnyi támogatást kapott a község, amelyből orvosi eszközöket szereztek be, két utcát aszfaltoztak le, de jutott pénz a temető ravatalozójának felújítására, valamint a közösségi ház tetőszerkezetének megújítására is.

MTI

Exit mobile version