Belföld

Agrárminiszter: ütésálló a magyar mezőgazdaság

Ütésállónak nevezte a magyar mezőgazdaságot az agrárminiszter kedden Debrecenben, a 29. Farmer Expo megnyitóján.

    A magyar mezőgazdaság ütésálló, az agrártermékek ütőképesek a piacokért folytatott, kiélezett gazdasági küzdelemben – jelentette ki Nagy István.
    Közölte: a koronavírus-járvány volt a magyar mezőgazdaság terheléspróbája, és az agrárium, a hazai élelmiszeripar kiállta a próbát, a magyar gazdák és élelmiszertermelők a pandémia idején is helytálltak.
    Az agrártermékek aránya a teljes nemzetgazdaság külkereskedelmi többletéből 43,6 százalék volt az év első három hónapjában. Az agrárgazdaság közel 809 millió euróval járult hozzá a nemzetgazdaság több mint 1855 millió eurós többletéhez – mondta a miniszter.
    Kitért arra is, hogy a tárca által kidolgozott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő program három üteme közül az első kettő sikeresen lezárult, a kifizetések szeptemberben kezdődnek a benyújtott és elbírált támogatási kérelmek után.
    A program első körében több mint négyezer kérelem érkezett baromfi- és sertéstenyésztőktől, halgazdálkodóktól, élelmiszer-feldolgozóktól és a dísznövény ágazat szereplőitől. A támogatási igény meghaladta a 14 milliárd forintot. A második ütemben a méhészek, az anyajuh, az anyatehén és a tejelő tehén tartók igényelhettek támogatást. A mintegy 30 ezer kérelem több mint 5,3 milliárdnyi támogatásra szólt – mondta Nagy István.
    Az agrárminiszter szerint minden idők legszárazabb tavaszán vagyunk túl, közel 300 ezer hektárt ér aszálykár. Ez is arra sarkall, hogy folytassák a klímavédelmi intézkedéseket, amelyek közül kiemelkedik a fásítás és az öntözésfejlesztés.
    “A versenyképes magyar agrárium egyik alapfeltétele az öntözéses gazdálkodás kiterjesztése” – állapította meg a szaktárca vezetője megjegyezve, hogy napjainkban a szántóterületek alig két százalékán, mintegy 76 ezer hektáron folyik öntözéses gazdálkodás.
    Hozzátette: az agrárminisztérium célja, hogy az öntözött területeket 2024-ig megduplázzák, és 2030-ra legalább 400 ezer hektárra növeljék.
    A kormány évi 17 milliárd, összesen 170 milliárd forint forrást biztosít az öntözéses gazdálkodás fejlesztéséhez a következő tíz évben – jelezte Nagy István.
    Az agrárminiszter arról is beszélt Debrecenben, hogy az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetése elegendő méretű fejlesztési forrást tartalmaz az agrárfejezetben is.
    Kijelentette: a gazdák nem lehetnek az új Közös agrárpolitika (Kap) kárvallottjai, védőháló nélkül az európai gazdák kiszolgáltatottak, és ha a versenyhátrány miatt tönkremennek, “a világ távoli országaiból származó, ismeretlen eredetű áruk árasztják el a piacainkat az egészséges, biztonságos, magyar élelmiszerek helyett”.
    Nagy István jelezte azt is, hogy a Kap következő költségvetési időszaka előtt egy évvel meghosszabbítják az Agrár-környezetgazdálkodási programot (Akg); az ötéves Akg támogatási program kerete 250 milliárd forint, ebből eddig 170 milliárd forintot fizettek ki.
    Hozzátette: a Kap “mögöttünk álló költségvetési időszakában” eddig 1434 milliárd forint kifizetésére vállaltak kötelezettséget, és 65 ezer igénylőnek már több mint 721 milliárd forintot fizettek ki.
    A 29. Farmer Expo megnyitóján a miniszter azt mondta, a találkozó jelentőségét növeli, hogy a koronavírus-járvány megjelenése óta most nyílik első ízben lehetőség arra, hogy a magyar agrárium szereplői személyesen megoszthassák egymással a tapasztalataikat.
    Vaszkó László vásárigazgató, az expót szervező V-Trade Kiállítások Kft. ügyvezetője hozzátette: a kiállítók bátorsága, az ágazat szereplőinek szolidaritása és együttműködése kellett ahhoz, hogy a járványügyi szabályok betartásával az idén is megrendezhessék a találkozót. A négy napos expón mintegy 100 kiállító mutatkozik be, számos szakmai fórumot és állatbemutatót is tartanak – tette hozzá.
    Az expó társrendezője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), amelynek elnöke a megnyitón ismertetett üzenetében kiemelte: a magyar agrárium szereplői példásan kezelték a vészhelyzetet, mindent megtettek azért, hogy Magyarország lakossága ne szenvedjen hiányt a pandémia miatt.
    Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke jelezte: az önkormányzat közreműködésével 24 termelői piacot építettek, illetve újítottak fel a megye településein az elmúlt években annak érdekében, hogy segítsék a gazdák piacra jutását.
    Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta, ötvenéves álom válik valóra, amikor kormányzati támogatással az idén megkezdődik a térség vízellátását javító Civaqua program, amiből egész Kelet-Magyarország mezőgazdasága profitál.
    A Farmer Expo megnyitóján felszentelték az új búzából készült kenyeret. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke felidézte, hogy tíz éves a Magyarok kenyere program, az idén több mint hatezer itthoni és határon túli adományozó gazda, nyolcezer tonnát meghaladó mennyiségű búzával járult hozzá, hogy minden rászorulónak jusson a magyarok kenyeréből.
  

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Agrárminisztérium: folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Szabó Viktor

Nagy Márton: fenntartható a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése

Szabó Viktor

Makó fejlődik: Orbán Viktor adta át a termálfürdő új szárnyát

Szabó Viktor

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné

Szabó Viktor

Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Varga Mihály: a magyar gazdaság jövőre ismét az uniós rangsor élmezőnyében lehet

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik

Szabó Viktor

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját

Szabó Viktor

Németh Szilárd: februárban is a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és a földgázt Európában

Szabó Viktor