Belföld

Megmarad az egyszerűsített gyógyszerkiadás

Pharmacist checking a bottle of drug

Megmarad az egyszerűsített gyógyszerkiadás, a járványügyi veszélyhelyzetben és annak elmúltával is sikeresnek bizonyult az elektronikus egészségügyi rendszer – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.

    A vényfelíráson kívül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) további előnyeként lehetővé vált a leletek, beutalók pontos és gyors elektronikus továbbítása is, így a pácienseknek már nem kell elmenniük a rendelőkbe értük – írták.
    Hozzátették: a veszélyhelyzet megszűnésével részben módosultak az eRecept alkalmazásával kapcsolatos szabályok. Megmarad az egyszerűsített receptkiváltás, a TAJ-szám megadásával tehát továbbra is ki lehet váltani a gyógyszereket, de szeptember 17. után az orvosok nem írhatnak majd fel gyógyszert a telefonon vagy emailben jelentkező pácienseknek – emelték ki.
    Arról is tájékoztattak, hogy a július elseje előtt kiállított eReceptek felírási igazolásai a vények lejáratának végéig továbbra is érvényesek maradnak. Az igazolást csak a beteg külön kérésére kell kiállítani, 14 év alattiak gyógyszerének rendelése esetén viszont minden esetben szükséges az igazolás. Ezeket idővel felválthatják azon felírási igazolások, amelyeket már nem kötelező NEAK-formavényre nyomtatni, hanem egyszerű fehér, A4-es papíron is elfogadhatók lesznek.     A patika a gyógyszer kiadása után már nem tarthatja meg a felírási igazolást, azt a gyógyszert kiváltó személynek vissza kell adni, hitelt érdemlő megjelöléssel arról, hogy a gyógyszerkiadás megtörtént – írták.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Március 21-én rendezik az idei CPAC Hungary konferenciát

cs3-szerkeszto

Leállt a kégiközlekedés: nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Két út áll előttünk. Az egyik a magyar út, a béke útja. A másik Brüsszelé, a háborúé! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor a menthetetlenül Brüsszel-párti ellenzékről: Politikai abszurd, amit a Tisza Párt művel

cs3-szerkeszto

Szemben az árral – amit az ADHD-s gyerekek szüleinek ritkán mondanak el

cs3-szerkeszto

Egy erős hajrával még a DK és a Kétfarkú Kutya Párt is bejuthat a parlamentbe

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük amit vállalunk, és amit vállalunk, azt meg is tesszük

cs3-szerkeszto

Idegen földön, idegen érdekekért – Emlékezzünk a hősökre!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: béke, nemzetközi tekintély, fejlődés, újra nagy és erős Magyarország. Fidesz. Ez a biztos választás

cs3-szerkeszto