Site icon Cs3.hu

70 millió fontot érő meccset játszik vasárnap a Manchester United

A Leicesterben pályára lépő MU-nak már egy döntetlen is elég, de ha kikapnak, csak a Chelsea veresége vagy saját EL-győzelmük után juthatnak a BL-be.

Vasárnap rendezik az angol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulóját. Az első két hely már hetekkel korábban eldőlt, a maradék két Bajnokok Ligája-indulást érő helyért a Chelsea, a Manchester United és a Leicester City küzd, ráadásul utóbbi kettő éppen egymással csap össze.

A Leicester City nagyon kedvező helyzetből várta a több mint három hónapos szünet utáni újraindulást, de nyolc mérkőzéséből csupán kettőt nyert meg, így végül az utolsó fordulót a legkedvezőtlenebb állásból kezdi, ugyanis visszaesett az ötödik helyre. Ennek ellenére sorsa a saját kezében maradt, ha hazai pályán legyőzi közvetlen riválisát, akkor ősszel a BL-ben indulhat, mert így mindenképpen visszaelőzné a Manchester Unitedet. Döntetlen esetén viszont már segítségre is szüksége van, ez esetben a Chelsea-t tudja megelőzni jobb gólkülönbségével, ha az kikap a Wolverhampton Wandererstől.

A Vörös ördögök éppen ellenkező utat jártak be, mint a Leicester City: gyenge rajt után egy hosszabb veretlenségi sorozatot produkált a csapat, az újraindulás óta nem kapott ki bajnokin. Az MU vereség esetén is reménykedhet, mert ha a Chelsea szintén kikap, akkor utóbbi együttes marad le a BL-ről.

A Chelsea szintén nem számíthat könnyű mérkőzésre, mivel a Wolverhampton számára sem tét nélküli a záró kör, az Európa-ligás szereplésért hajt. A fővárosiak már döntetlennel is bebiztosítják BL-szereplésüket, vereséggel viszont csak akkor maradnak BL-t érő pozícióban, ha Leicester City kikap a Manchester Unitedtől.

A rivális jelenleg hatodik, El-szereplést érő helyen áll, de csak egyetlen ponttal előzi meg a Tottenham Hotspurt. A Farkasok akkor őrzik meg a hatodik pozíciójukat, ha legalább annyi pontot szereznek, mint a tavaly még BL-döntős londoniak. A hetedik hely alapvetően nem ér európai kupaszereplést, de ha az FA Kupa augusztus elsejei döntőjében a Chelsea legyőzné az Arsenalt, akkor a hetedik is indulhatna a második számú kupasorozatban.

Ez a sportszakmai rész, de legalább ilyen fontos az anyagi vonzata is a BL-szereplésnek. Az MU ugyanis 70 milliós fontot bukhat azzal, ha nem sikerül bejutnia a legrangosabb európai kupasorozatba.

A The Sun számítása alapján a Bajnokok Ligája kvalifikációja körülbelül 80 millió fontot ér, míg az EL-szereplés “csak” 30 milliót. De az MU-nak az 50 milliós különbség mellett azzal is számolnia kell az Adidas-szal kötött szerződésük alapján, ha két egymást követő évben nem jutnak be a BL-be, a sportszergyártó cégtől jövőre 20 millióval kevesebb támogatást kapnak.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy az elmúlt hetekben a nézők nélküli meccseken mekkora bevétel kiesést kellett elkönyvelniük, igen jelentős veszteséggel számolhatnak. Azonban az MU még úgy is megszerezheti a Bajnokok Ligája indulást, ha megnyeri az Európa Ligát, amely augusztusban, 21 hetes szünet után folytatódik.

Premier League, 38. (utolsó) forduló:
vasárnap:
Arsenal-Watford 17.00
Burnley-Brighton 17.00
Chelsea-Wolverhampton Wanderers 17.00
Crystal Palace-Tottenham Hotspur 17.00
Everton-Bournemouth 17.00
Leicester City-Manchester United 17.00
Manchester City-Norwich City 17.00
Newcastle United-FC Liverpool 17.00
Southampton-Sheffield Utd 17.00
West Ham United-Aston Villa 17.00
A tabella élmezőnye:
1. FC Liverpool 37 82-32 96 pont – már bajnok
2. Manchester City 37 97-35 78 – már BL-induló
3. Manchester United 37 64-36 63
4. Chelsea 37 67-54 63
5. Leicester City 37 67-39 62
6. Wolverhampton Wanderers 37 51-38 59
7. Tottenham Hotspur 37 60-46 58

forrás: m4sport.hu

Exit mobile version