Site icon Cs3.hu

Szijjártó Péter: Az európai uniós források nem humanitárius adományok

Budapest, 2020. július 14. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Lidl új logisztikai központja építését bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. július 14-én. Az élelmiszerlánc 35 milliárd forintos beruházásához a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő beruházás-ösztönzési támogatást nyújt. A társaság negyedik magyarországi logisztikai központját építi meg a Pest megyei Ecseren, a már működő három raktárbázisnál jóval nagyobb, 62 ezer négyzetméteres létesítmény a tervek szerint 2021 novemberére készül el. MTI/Máthé Zoltán

„Van egy nagyon fontos elvi alapvetés, amit tisztáznunk kell, mielőtt bármilyen módon is az európai uniós forrásokról beszélünk. A nemzetközi liberális mainstream sokszor próbálja elhitetni velünk, hogy az európai uniós források valamifajta nagyvonalúságnak a kifejeződését jelentik a nyugati barátaink részéről, ez azonban nem így van.

Az európai uniós források nem humanitárius adományok, és nem a nyugat-európai országok jófejségének vagy nagyvonalúságának köszönhetően állnak elő, hanem az európai emberek, köztük a magyar emberek teljesítményének nyomán teremtődnek meg. Fontos tisztázni tehát, hogy az európai uniós források, az a mi pénzünk is. Ahhoz a helyzethez, hogy európai uniós források vannak, hogy azok előálltak, ahhoz mi, magyar emberek, és Magyarország is hozzájárult saját gazdasági teljesítményével.

Magyarország minden olyan európai szerződést tiszteletben tartott, betartott és teljesített, amelynek nyomán az Európai Uniós források tisztességes és politikamentes elosztását jogosan várhatjuk el.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Exit mobile version