Site icon Cs3.hu

10 éves a Kanálgép zenekar

A Kanálgép zenekar idén ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját. Ez idő alatt rengeteg élményben volt része a tagoknak, akik az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél szolgálnak. Sokáig feldolgozásokat adtak elő, idén azonban megjelent első stúdióalbumuk „Mennek a lányok” címmel, ami az általuk írt dalokat tartalmazza. Céljuk, hogy minél szélesebb körben szórakoztassák közönséget – legyenek azok katonák vagy civilek – és persze saját magukat – írta a honvedelem.hu.

A Kanálgép együttes 2010 őszén alakult, amikor a két alapító tagban, Pesti István főhadnagyban és Beregszászi László főtörzsőrmesterben megfogalmazódott annak igénye, hogy korábbi amatőrként szerzett tapasztalatikra építve, ismét zenekarban játszhassanak. Azóta Lantos Lehel hadnagy és Lakatos Krisztián tizedes csatlakozásával érték el a jelenlegi formációt.

A zenekar kétszer kapott elismerést a Magyar Kultúra Napja alkalmából, sőt, missziókba is hívták őket fellépni. Egyik legnagyobb élményük az EUFOR kontingens által Szarajevóban rendezett Magyar Naphoz kötődik.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Exit mobile version