Site icon Cs3.hu

Új múzeum Szentesen – a természettudomány Szentesre költözik

Amint több hónapja ismeretes, a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecen városába költözik, annak gondolatkísérletei körbejárták az országos sajtót. Nemrégiben határozott elképzelések útján végül is megszületett a kormányhatározat, éveken belül a cívis város ad székhelyet a hatalmas gyűjteményi anyagot magába foglaló, Európa máig egyik legkiemelkedőbb természettudományos közgyűjteményének.

A kormányzati szándékok fentiek mellett annak okán is kiemelendőek, mert szerkesztőségünk információi szerint a jövőben a Hajdúságba költöző közgyűjtemény filiákat, kiállítóhelyeket kíván majd kialakítani az ország több pontján, igazi Kárpát-medencei intézményhálózatot megalapítva a jövő nemzedékének természettudományos orienáltságú művelődésének, szocializációjának  érdekében.

Portálunk úgy tudja Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes, államtitkár, Szentes és térségének országgyűlési képviselője tárgyalásokat kezdeményezett Bernert Zsolt Főigazgatóval, a tudományos központ vezetőjével annak érdekében, hogy az intézményhálózat egyik állomása Szentes legyen, azon település, amely 1951-ig vármegyeközpontként funkcionált, s amely városban a muzeológia 1897 óta honos, ott alakult meg a vármegyei régészeti történeti társulás Csallány Gábor vezetésével.
A város közgyűjteménye, a Koszta József Múzeum jelenleg több mint 700.000-es leletanyaggal büszkélkedhet, de természettudományi tárral nem rendelkezik. „Úgy hiszem Szentes ezen együttműködéssel  a kultúra és az oktatás területén új szintre lép. Minden erőmmel azon vagyok, hogy Bernert Zsolt Főigazgató Úrral együtt olyan koncepciót tudjunk majd a kormányzati döntéshozók elé tárni, amellyel úgy a muzeológiát, mint az oktatást, valmint városunk turisztikai forgalmát, Szentes identitását, arculatát erősíteni tudjuk. Szeretném, ha rövid időn belül a magyar vidék egyik kulturális központjává emelkedne a dél-alföldi település. Ezt a célt a térség országgyűlési képviselőjeként és az agráriumért felelős miniszter-helyettesként elérhetőnek tartom.” – fogalmazott szerkesztőségünk kérdéseire Farkas Sándor.
A tárgyalássorozat részleteiről a továbbiakban portálunk folyamatosan tudósítani fog.

Exit mobile version