Csanytelek

Koszorúzás a Szent László Általános Iskolában

Csanyteleken múlt szombaton az iskola névadójának, Szent Lászlónak a szobrát koszorúzták meg László névnap alkalmából. Az eseményen az adományozók (Veres János, Dr. Lajkó Norbert, Majzik József) mellett Erhard Gyula polgármester, Tülkös Ferenc képviselő és az iskola pedagógusai vettek részt.

Az ünnepségen Szabó Ferenc köszöntője után az adományozók helyzetek el egy koszorút a lovagkirály mellszobra előtt, végül pedig néhány mécsest meggyújtva egy kötetlen beszélgetés keretében osztottak meg egymás között néhány gondolatot, többek között, hogy mit is jelenthet számunkra a szent lászlói örökség. Ennek tükrében, az iskola tagintézmény vezetője Szabó Ferenc, annak a reménynek is hangot adott mely szerint,a szent lászlói örökség nyomán a következetességet, a türelmet és a megértést ötvözve olyan rendszert tudnak kiépíteni, amelyben minden dolgozó és diák felelősségteljesen tudja, teszi a dolgát és idővel olyan szolgáltatásokat tudnak majd nyújtani, amelyek más települések diákjai számára is vonzóak lesznek, valamint az intézménybe járó rendkívül változatos és sajnos egyre hátrányosabb összetételű tanulók számára egy sikeres jövőt alapozhatnak meg.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A jövőbe fektet Csanytelek – napelemekkel újult meg az óvoda energetikai rendszere

cs3-szerkeszto

Jakab Péter és párttársa, a csanyteleki Kovács László is a DK-hoz igazolt

cs3-szerkeszto

Megújulás és összefogás éve volt 2025 Csanyteleken

cs3-szerkeszto

Lakóház gyulladt ki Csanyteleken, a csongrádi tűzoltók siettek a helyszínre

cs3-szerkeszto

Karácsonyi támogatást kapnak a rászoruló nyugdíjasok Csanyteleken

cs3-szerkeszto

Optikai kábel-szakadás miatt több településen szünetel a TV- és internetszolgáltatás

cs3-szerkeszto

Új kerékpárút köti majd össze a térség településeit

Szüreti felvonulás és bál lesz Csanyteleken

Egy baksi férfi lopott Csanyteleken, de a csongrádi rendőrök közbeléptek