Lázasan készülődünk. Késésben vagyunk. Nálunk ez szinte már megszokott dolog, hiszen amióta az ikrek megszülettek, szinte mindenhonnan elkésünk. A gyerekek miatt, mondjuk mindig. Ma este azonban rájuk nem hivatkozhatunk, mert apa már kora délután elvitte őket a nagymamához, ott is alszanak. Ez a mi esténk, a „mi-időnk”. És itt vagyunk, mi is itt vagyunk! Ezt nem hiszem el! Biztosan jó helyen járunk? Ez Szentes? Ahol már megszoktuk a lagymatag szombat estéket, és ha szórakozásra, kultúrára vágytunk, akkor inkább órákig utaztunk más városokba?
Ma este ismét élet tölti meg a Kossuth teret. Mindenfelé elegáns párok sétálnak, a nők magassarkúban bideregnek az egyenetlen macskaköveken, a férfiak zavartan igazgatják a nyakkendőjüket. A bátrabbak már a gyerekeket is magukkal hozzák. Zia lányom hatalmas hisztit levágott, mert ő is jönni akart. Mondanom sem kell, élete a színjátszás. Természetesen híres színésznő szeretne lenni, és úgy gondolta, egy lépéssel közelebb kerülhetne a világot jelentő deszkák felé. Majd egy másik este, ez az előadás nem neki való.
Nagy nap van ma! Ma van az első előadás az új színházban Szentesen. Színházavató előadás, amelyre oly sok évet kellett várni.
Elmondani nem tudom, mennyire szeretném, ha mindez megvalósulna! Ha újra élet költözne Szentes városába! Ha újra nyüzsgés lenne a főtéren! Ha ez a nagymúltú település, amely büszke lehet a kinevelt művészeire, az országos hatású drámaoktatásra, ismét színházat adhatna a városnak. Úgy tűnik, hamarosan mindez már nem csupán utópia lesz. Hamarosan kereshetem a ruhatáramban az alkalomhoz illő estélyit, hogy aztán az utolsó pillanatban szembesüljek a ténnyel: nincs is mit felvennem.
A napokban olvastam valahol, hogy a térség országgyűlési képviselője, Farkas Sándor a szívén viseli a város színházának sorsát, és mindent megtesz azért, hogy megfelelő szakemberek és megfelelő támogatás érkezzen Szentesre. Kormányzati segítséggel, összefogással ismét lehet színházunk. Elindulhat egy új kulturális szellemi pezsgés, amely az egész város életére jó hatással lesz. Itt a lehetőség, hogy a város elinduljon a fejlődés útján, és a kultúra eszközével megcélozzon egy kitörési pontot. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó lenne a szentesi piacon is összefutni a színészekkel. Milyen jó lenne, ha a város nemcsak egy hakniállomás lenne! Magam részéről már alig várom, hogy így legyen!