Külföld

Történelmi eredményt ért el a VMSZ

Történelmi eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a vasárnapi szerbiai választásokon: a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson is a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett – hangsúlyozta Pásztor István, a VMSZ elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Szabadkán.

    A politikus úgy vélekedett, hogy a VMSZ a vasárnapi választás egyik győztese, hiszen a rendelkezésre álló adatok szerint annyi képviselője lesz a pártnak a köztársasági parlamentben, amennyi az utóbbi 27 évben nem volt.
    “Utoljára ennyi képviselője a vajdasági magyar közösségnek akkor volt, amikor csak egyetlen magyar pártja volt a közösségnek, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a rendszerváltozáskor, a kilencvenes évek elején, akkor, amikor a számítások szerint százezerrel több magyar ember élt a Vajdaságban, mint most” – húzta alá a pártelnök.
    Az előzetes eredmények szerint a legnagyobb délvidéki magyar pártnak az eddigi négy helyett kilenc képviselője lesz a belgrádi törvényhozásban. Pásztor István szerint elképzelhető, hogy a végleges eredmények tükrében ennél kevesebb mandátuma lesz végül a VMSZ-nek, de nagyon már nem változhatnak az eredmények.
    A vajdasági tartományi parlamentben a legnagyobb délvidéki magyar pártnak eddig hat képviselője volt, az előzetes eredmények alapján a következő négy évben tizenöt politikus képviselheti a pártot az újvidéki székhelyű képviselőházban, és így a VMSZ lesz a második politikai erő a Szerb Haladó Párt után. A rendelkezésre álló adatok szerint a VMSZ a szavazatok 13,6 százalékát szerezte meg a Vajdaságban, ami megközelíti a magyarok részarányát Szerbia egyetlen, északi tartományában.
    Az önkormányzati eredményekről szólva Pásztor István kiemelte, hogy azok még nagyon hiányosak, ám az előzetes adatok biztatóak a magyarok számára fontos helyeken, Magyarkanizsán, Zentán, Kishegyesen, Topolyán és Szabadkán is.
    “A számok azt bizonyítják, hogy a VMSZ önkormányzati szinten emberemlékezet óta nem kapott ennyi szavazatot” – fogalmazott a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke.
    A VMSZ becslései szerint a pártra 70 ezer szavazatot adtak le vasárnap. A Vajdaságban a 2011-es népszámlálási adatok szerint mintegy 250 ezer magyar él.
    “Ez az eredmény történelmi, mert bebizonyítottuk, hogy nem igaz az állítás, miszerint nem lehet visszafordítani a történelem kerekét. Némi túlzással azt lehet mondani, hogy a VMSZ megfordította az idő kerekét, és egy folyamatos lefelé menetből fordítani tudott” – hangoztatta Pásztor István.
    Köszönetet mondott a szavazópolgároknak a folyamatos biztatásért és támogatásért, és megköszönte mindazoknak, akik külföldről tértek haza azért, hogy támogassák a VMSZ-t.
    “Nem tudunk kellő módon és elegendő alkalommal köszönetet mondani ezért” – húzta alá.
    “Ez külön értelmet ad annak, amit eddig tettünk, és tenni fogunk a jövőben, hogy teljesíteni tudjuk azt a vállalást, amit a választási programban megfogalmaztunk” – hangsúlyozta. Azt mondta: “hiszünk abban, hogy itt, a szülőföldünkön lehet emberhez méltóan magyarként élni, és hiszünk abban, hogy érdemes lesz ide hazajönni”.
    Kiemelte: a VMSZ által képviselt nemzetpolitikának nincsen alternatívája, “a VMSZ támogatása a nemzetpolitika támogatása is”.
    Pásztor István rámutatott, hogy a vajdasági magyarok újra méltányolták és elismerték az összefogást, “azt üzenték nekünk, ezt várjuk el tőletek, és megbüntették azokat, akik újfent nem értették meg az üzenetüket”. A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke mindenkit arra szólított fel, hogy csatlakozzon a VMSZ-hez, ugyanis “csak akkor tudjuk megvalósítani a vállalásokat, ha egységesek vagyunk, ha összefogunk”.
    A VMSZ a kampány során azt tűzte ki célul, hogy megtartsa vagy növelje mandátumai számát, vagyis azt szerették volna elérni, hogy az eddigi négy helyett legalább öt képviselőjük jusson be a belgrádi törvényhozásba, hogy az eddigi hat helyett hét képviselőjük legyen a vajdasági tartományi parlamentben, és a magyarok vezette Zenta, Topolya és Magyarkanizsa mellett a következő négy évben Szabadkának és Kishegyesnek is magyar polgármestere legyen.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Brüsszel szintet lépett. Ha valaki kiáll a béke mellett, azt egyszerűen betiltják

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Brutális dróntámadás indult, Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: a nyugat-balkáni EU-csatlakozási folyamat lassúsága az egész bővítéspolitika hitelét aláássa

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Újabb uniós csalási botrány: lecsaptak a rendőrök az újraépítési pénzek megcsapolóira

Szabó Viktor

Ursula von der Leyen: fel kell készülni a háborús kockázatokra

Szabó Viktor

Kreml: Oroszország és a NATO összecsapásához vezet, ha a Nyugat csapatokat küld Ukrajnába

Szabó Viktor

Hat ország agrárkamarája tiltakozik az EU mezőgazdasági politikája ellen

Szabó Viktor