Szentes

Emlékeztek és segítettek

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat részéről Gémes László elnök, és a Platán Sport Egyesület részéről Bednár László a mai napon adta át a szentesi kórházban azt az összegyűlt 370.000,- Ft értékű támogatást, melyet egy sportesemény nevezési díjából folyt be.

Bednár László elmondta, hogy „Emlékezzünk és segítsünk!” címmel Trianon 100. évfordulójára kívántak megemlékezni egy sporteseménnyel Makón, de a járvány ezt a rendezvényt is elérte.

– Az évfordulót még a világjárvány sem árnyékolhatta be, ezért a lebonyolítást kicsit újraterveztük, és egy virtuális sportrendezvénybe csomagoltuk. A megtett távval megemlékezni, a befizetett nevezési díjból 500 Ft-tal pedig a „Dr. Bugyi István Kórházért” Alapítványt szerettük volna támogatni!

– Virtuális sportolásra hívtuk a sportoló kedvű lakosságot, amelyben a 100. évfordulóhoz 100 kilométernyi sporttevékenység teljesítését kértük. A 100 km-t egyben vagy több részletben, úszással, futással, kerékpározással (vagy vegyesen is) lehetett teljesíteni, a felkészültségnek megfelelően. A teljesített távokat egy szabadon választott aktivitást-mérő program (óra, telefon, stb.) fotójának megküldésével lehetett igazolni, a rendezvény kezdő időpontjától (2020. május 5. 00:00) a befejezéséig (2020. június 4. 23:59).

– Az aktivitás mérés-fotóknak tartalmaznia kellett: a sporttevékenység dátumát, a beállított sportágat (úszás/futás/kerékpározás), és a megtett távot. Természetesen a program által rögzített többi adatot (például: név, időeredmény, térkép) is be lehetett küldeni.
Az eseményre több mint 700-an neveztek, az ország teljes területéről összesen 254 településről (legtöbben Budapestről) , de a határon túlról, Vajdaságból, Erdélyből, Felvidékről illetve Nyugat-Európa számos országából (pl. Anglia, Németország, Svájc, Belgium, Franciaország) is jöttek nevezések.

Az összesítés számokban: 740 résztvevő, 80.150 km kerékpározás, 48.220 km futás, 200 km úszás

Összesen a résztvevők 128.570 Km-t teljesítettek!

Íme pár kiemelkedő teljesítmény:
– 15 év alatti Jónás Réka 329 km-t kerékpározott, Bencze Botond 106 km-t futott.
– 15-45 év között Stolár Petra 1202 km-t kerékpározott!, Szolyák Melinda, aki Európa futáson is aranyérmes volt 730! km-t futott, Kis Lehel 1430! km-t kerékpározott, Hadi Attila 682 Km-t futott.
– 45 év felett is káprázatos eredmények születtek, Benkő Tünde 689 km-t kerékpározott, dr. Karagics Judit orvosként a Medigames-en is aranyérmes volt (orvosi világsport-találkozó) 401 km-t futott. A 45 év feletti férfiaknál Papp Miklós Tibor 1157 km-t kerékpározott, Horváth Krisztián 439 km-t futott le és Jánosi György 101 km-t úszott.

Az összegyűjtött nevezési díjakból a „Dr. Bugyi István Kórházért” Alapítvány munkáját szerettük volna támogatni, akik az elmúlt években, illetve a koronavírus elleni védekezés időszakában is ki emelkedően fontos és nehéz munkát végeztek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mellbedobással erősítene a Demokratikus Koalíció Csongrád-Csanádban

Szabó Viktor

Lopott autóval hajtottak árokba Szentesen

Szabó Viktor

Csúcsokat döntöttek a szentesi úszók Vásárhelyen

Szabó Viktor

Bozó Zoltán megelőzte Szabó Zoltánt

Szabó Viktor

Ismét közpénzből kampányolnak Szabó Zoltánék

Szabó Viktor

Bozó Zoltán is reagált az aljas lejáratókampányra

Szabó Viktor

Tudjon meg többet a férfi-női konfliktusok kezeléséről!

Szabó Viktor

Sok sikert szentesi, csongrádi és környékbeli diákok!

Szabó Viktor

BREAKING! Megtalálták a szentesi gyilkosság elkövetőjét!

Szabó Viktor