Site icon Cs3.hu

Elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2020. június 18-án meghalt a magyar vízilabdasport háromszoros olimpiai bajnoka, Benedek Tibor.

Ötéves korában került először kapcsolatba a sporttal, édesanyja vitte el úszni gerincproblémái miatt. Később ismerkedett össze édesapja által Csapó Gábor olimpiai bajnokkal, akinek révén bekerült a KSI-be. Innen igazolta le az őt az UTE, ahol fiatalkori éveinek legnagyobb klubsikereit érte el 1980 és 1989 között. Középiskolai tanulmányait a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végezte,  majd sporttevékenysége okán, magántanulóként érettségizett itt. 1991-ben a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett, 1993-tól pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakos hallgatója lett, ahol 2006-ban vehette át diplomáját. 1996-tól Olaszországban élt, ahol 1998. augusztus 3-án megházasodott, majd nem sokkal később 1999. február 20-án megszületett lánya, Genevre, akinek édesanyjától később elvált. 2004 óta ismét Magyarországon élt. Epres Panni modellel nyolc év együttélés után 2010-ben kötött házasságot. 2007. június 24-én született meg közös kisfiuk, Mór, 2009 augusztusában pedig kislányuk, Barka. Jól beszélt angolul és olaszul, hobbija a vitorlázás és az olvasás volt.

2010 áprilisában Kemény Dénes szövetségi kapitány felkérte, hogy edzőként segítse a válogatott nyári felkészülését, ezután Kemény Dénes állandó segítőjévé vált. Játékos pályafutásának befejezése után az olasz Serie A-ban szereplő Camogli vezetőedzőjének kérték fel, de ez a lehetőség végül a Pro Recco gazdasági problémái miatt nem valósult meg. 2012-ben Kemény Dénes utolsó válogatott mérkőzésein Benedek irányította a csapatot a kispadról, majd 2013 januárjában kinevezték a férfi válogatott szövetségi kapitányává. Irányításával a csapat 2013-ban világbajnok lett 2014-ben, Dubajban, ezüstérmet szereztek a vízilabda-világligában és a Budapesten rendezett Európa-bajnokságon is. 2014 augusztusában az Almatiban megrendezett Világligán, csapatával ezüstérmet szerzett. 2016. október 20-án bejelentette, hogy 2016. december 31-ével lemond a szövetségi kapitány posztról. 2020. május 1-jével pedig váratlanul visszavonult minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.

Forrás: Wikipedia

Exit mobile version