Site icon Cs3.hu

Vádat emeltek a mórahalmi makettpark ügyében

Költségvetési csalás bűntette miatt vádat emeltek öt férfi ellen, aki 2011 és 2014 között egy uniós és magyar költségvetési forrásokból megvalósítandó mórahalmi makettpark építésére több mint félmilliárd forint támogatást kísérelt meg szabálytalanul megszerezni.

A vádirat szerint egyikük cége 2009 novemberében pályázatot nyújtott be egy, ötven fontos, a történelmi Magyarország területén 1910-ben álló műemléket bemutató makettpark kialakítására, vállalva azt, hogy az intézményt aztán öt éven át üzemelteti. A támogatási szerződést 2010 októberében kötötték meg.

A beruházás generálkivitelezője és műszaki ellenőre is a vádlottak befolyása, illetve irányítása alatt álló gazdasági társaság volt. A projekt összköltsége 648 millió forint volt, amelyet a cég, 15 százalékos önerő biztosítása mellett, 550 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatásiból valósított volna meg.

A vádlottak a kivitelezés kezdetétől folyamatosan finanszírozási gondokkal küzdöttek, az önerő meglétét is úgy igazolták, hogy az összeget a pályázat menedzselését, illetve a projekt pénzügyi irányítását végző vádlott egy napra utalta át az erre a célra fenntartott bankszámlára. A likviditási problémák áthidalása és a minél nagyobb összegű támogatás lehívása érdekében elhatározták, hogy a benyújtandó kifizetési kérelmekben el nem készült maketteket és munkálatokat jelentenek majd készre.

A vádlottak mindvégig tisztában voltak a kivitelezés tényleges állásával, azzal is, hogy a teljesítettként megjelölt makettek egy része nem vagy csak silány minőségben készült el, egyes darabok elszámolása pedig túlárazott volt. 2014 júniusáig több mint 510 millió forintra nyújtottak be igényt. Az ellenőrzések során tapasztalt szabálytalanságok miatt végül 436 millió forintot fizettek ki nekik. A vádlottak 2014. március 31-én a projektet készre jelentették, annak ellenére, hogy a park alkalmatlan volt látogatók fogadására, több makett sérült volt, húsz pedig az ellenőrzéskor nem is volt a helyszínen. A céget ezért a kifizetett összeg visszafizetésére kötelezték.

A 436 millió forintból a végrehajtási eljárásban alig 50 millió forint térült meg – tudatta az ügyész.

MTI, Fotó: Tripadvisor

Exit mobile version