Site icon Cs3.hu

Már lehet jelentkezni a napközis Erzsébet-táborokba

Már jelentkezhetnek a napközis Erzsébet-táborokba az iskolák, a családsegítő szolgálatok és központok, valamint a kötelező közművelődési feladatokat ellátó intézmények – tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány az MTI-t.

    A közlemény szerint az első tábori turnus június 29-én indul, júniusban és júliusban a tavalyihoz képest kétszer annyian, százezren táborozhatnak napközikben.
    A hétfőtől péntekig tartó táborok az ország bármely településén megvalósíthatók 8 és 17 óra között. A táborban napi négyszeri étkezést, változatos élményprogramokat és kirándulásokat biztosítanak. A programtervbe a jelentkező intézményeknek higiéniai oktatást is be kell építeniük. Ennek megvalósítását az alapítvány egy gyerekeknek készült oktatóvideóval segíti, a táboroztatóknak pedig szintén egy filmen keresztül tart felkészítést az érvényes járványügyi előírásokról és egészségügyi javaslatokról, ajánlásokról – írták.
    Hozzátették: idén hetente 25 ezer forint értékű hidegétkezési utalvánnyal ismerik el a táborok lebonyolításában részt vevők munkáját.
    Jelentkezni maximum 20 tagú gyermekcsoportokkal a www.erzsebettaborok.hu oldalról is elérhető E-tábor Plusz felületen június 16-áig lehet. A jelentkezéshez idén kevesebb dokumentumot kell benyújtani, így rövidebb a feldolgozási idő is. Egyes dokumentumokat az intézményeknek a táborok megkezdéséig, másokat a táborokat után kell feltölteniük az online felületre vagy postán elküldeniük az alapítványhoz – olvasható a közleményben.

MTI

Exit mobile version