Belföld

Ma van a Hősök Napja

Több millió ember szenvedett halálos sebet az első világháború alatt. Több millióan estek el véres harcokban távol családjuktól; távol mindentől, ami fontos volt nekik. Az itthon maradottak reménnyel a szívükben várták haza szeretteiket, akikből végül csak egy hivatalos értesítés maradt. Egy értesítés, amiben megköszönték a családtagjuk hazáért tett küzdelmét, és szíves részvétüket fejezték ki.

Már a világháború első hónapjaiban hatalmas emberveszteséggel kellett számolni: a sebesültek több mint 85%-a halálos sérülést szenvedett.
A katonák között egyre többen suttogták, szeretnének méltóképpen elbúcsúzni társaiktól, akiknek holttestét gyakran még csak haza sem tudták szállíttatni. A szóbeszéd hamar eljutott Abele Ferenc vezérkari őrnagy fülébe, aki 1915 februárjában szorgalmazta a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság megalapítását, továbbá egy központi megemlékezés megtartását.

Az őrnagy törvényjavaslattal is élt, miszerint városonként állíttassék emlékmű a világháborúban elesett hősöknek. A kezdeményezést kiemelt fontossággal kezelte gróf Tisza István is, így született meg az 1917. évi 8. törvénycikk, amely kimondta: az utókornak kötelessége hálás kegyelettel megőrizni a hősi halottak emlékét. Így május utolsó vasárnapját a Hősök Emlékünnepévé nyilvánították.

enerzol300

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Durva baleset történt Kiskunhalas belvárosában

cs3_admin

A családi gazdaságokat érintő új szabályozásról tárgyal az Országgyűlés

cs3_admin

A parlament kizárta a feltételes szabadságra bocsátást a legsúlyosabb bűncselekményeknél

cs3_admin

Csaknem kétezer elektromos jármű megvásárlásának támogatásáról született már döntés

cs3_admin

Meghosszabbították a törlesztési moratóriumot

cs3_admin

Mintegy 1600 kistelepülést támogatnak a Falusi Civil Alapból

cs3_admin

Fékezés nélkül csapódott utánfutóba egy autó Kecskemétnél

cs3_admin

Halálos baleset Pusztaottlaka határában

cs3_admin

Négyszáznál is több határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább