Site icon Cs3.hu

Csíksomlyó helyett idén Pálosszentkútra lesz zarándoklat Kistelekről

A zarándoklat úti célja az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Magyar Pálos Rend pálosszentkúti kegyhelye, ahová pünkösdhétfőn, hajnali négy órakor indulnak a zarándokok

Mivel a kialakult járványügyi helyzet miatt Csíksomlyóra nem lehet, ezért Pálosszentkútra szervezünk zarándoklatot – tudta meg a kistelekjaras.hu Antal Imre plébánostól, aki Kiss Andrással közösen szervezi a pünkösdhétfői eseményt.

A zarándoklat úti célja az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Magyar Pálos Rend pálosszentkúti kegyhelye, mely mintegy 26 kilométeres utat jelent majd a zarándokoknak.

A legenda szerint 1791-et írtak, amikor egy pásztor, nyáját az éjjeli órán is legeltetvén egy ismeretlen forrásra bukkant, melynek vizében a nagy fénnyel tündöklő Szűz Mária alakját pillantotta meg. A hír gyorsan terjedt a környéken és sokan jöttek a forráskúthoz a csodát látni, vizéből pedig betegeiknek vittek haza. A hagyomány az eseményt azzal magyarázta, hogy annak idején a falu papja a betörő török csapatok elől a templom előtti forráskútba rejtette az Oltáriszentséget, nehogy a törökök megszentségtelenítsék.
Az 1700-as évek végén – mondja egy másik csodás történet – egy béna koldus jött a Szentkúthoz. Ivott a vízből, megmosakodott, s meggyógyult: lába visszanyerte erejét. Mankóit a forrás mellett földbe szúrta, ezek kihajtottak és nagy fává terebélyesedtek. A fákat később a búcsúsok szilánkonként széthordták.


Kistelekről június elsején, pünkösdhétfőn a Plébánia elől indul a mintegy 26 kilométeres zarándoklat, majd a Gőzmalom utcát követően a vasúti átjárón keresztül vezet az út az autópálya felüljáróig. Onnan tovább földúton a Pántlikáig, ahonnét mintegy 3 kilométeres utat az országúton tesznek meg a zarándokok Csengeléig. Itt lehet majd csatlakozni a zarándoklathoz várhatóan 7 óra körül vagy kicsivel utána, majd innen a Tisza utca folytatásában haladnak tovább 7-8 kilométert, míg a petőfiszállási autópálya felüljárón át nem kelnek a célhoz, Pálosszentkútra.

A távolságra való tekintettel két pár kényelmes cipőt javasol Kiss András, aki tavaly ősszel a Saint-Jain-Pried-de-Port – Santiago-de Compostella – Finisterre – Muxia távot, 901 kilométert, közel 1500000 lépést tett meg gyalogosan. A zarándoklat társszervezője arra is felhívja a figyelmet, hogy a kényelmes cipők mellett az időjárásnak megfelelő kényelmes ruházat, kalap is javasolt, mint ahogyan az élelem, a gyors energiát adó energiaszelet vagy banán is, valamint legyen mindenkinél elegendő folyadék, frissítő is.
A zarándoklatra Antal Imre plébánosnál, vagy Kiss Andrásnál lehet jelentkezni.

A kegyhelyen 10 órakor kezdődik a szentmise. Itt a következő szabályok betartását kérik a pálos szerzetesek:

A gondjainkra bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a szentmisék és szertartások egész idején minden résztvevő számára:– kötelező a templomban a szájat és orrot eltakaró eszközt (védőmaszk, sál, kendő) viselni (a miséző papot és a kántort kivéve);– kötelező a templomba érkezéskor a kézfertőtlenítés, vagy a magával hozott, vagy a templom bejáratánál kihelyezett fertőtlenítőszer használatával;– kötelező egymástól 1,5-2 méter távolságban úgy elhelyezkedni, hogy csak minden második padban vagy széksorban foglalhatnak helyet; az egy háztartásban élő családtagok ülhetnek egymás mellett. A személyek közötti távolság és a templom méretei meghatározzák a résztvevők maximális létszámát!– A szentmiséken továbbra is el kell hagyni a békeköszöntést kézfogással.– A nyelvre és a két szín alatti áldoztatás továbbra sem engedélyezett.– A kézbe áldoztatás rendje: A miséző pap áldozása után és az áldoztatás megkezdése előtt végezzen kézfertőtlenítést, ugyanígy tegyen az áldoztatásban segítő akolitus is, áldoztatás után pedig ismét fertőtlenítsenek.– A perselyadományokat távozáskor helyezzék a kosarakba a kijáratnál, kerülve a csoportosulást. Hívjuk fel híveink figyelmét arra, hogy banki átutalással is eljuttathatják perselyadományukat vagy más célú támogatásukat.

Főleg idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreinktől azt kérjük, hogy továbbra is maradjanak otthon.

Forrás: kistelekjaras.hu

Exit mobile version