Site icon Cs3.hu

Kéthónapos szünet után szombaton délután a Ferencváros-Debrecen mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó NB I. (2-1)

Szergej Rebrov a Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic – Zubkov, Haratin, Sigér, Isael, Tokmac – Boli kezdőt küldte pályára, a címvédő pedig rögtön a meccs elején magához ragadta a kezdeményezést. A mezőnyfölényen kívül igazán komoly helyzetet viszont nem sikerült kidolgoznia a hazaiaknak, a Debrecen viszont rögtön az első lehetőségéből megszerezhette volna a vezetést: Tőzsér nagyszerű kiugratása után Varga Kevin használta ki a gyorsaságát a bal szélen, betört a tizenhatoson belülre, majd 7 méterről lőtt, de Dibusz hatalmas bravúrral védett.

A következő vendégpróbálkozásnál viszont már ő is tehetetlen volt, a 13. percben Haris szerzett labdát erőszakosan Civic ellen a kaputól 30 méterre, majd Bódi Ádámhoz passzolt, aki 19 méterről védhetetlenül a kapu jobb oldalába bombázott.

A hátrány ellenére nem esett pánikba a Fradi, többet birtokolta a labdát, egyre veszélyesebb támadásokat vezetett, és szűk 10 percen belül az egyenlítés is összejött: Civic bal oldali beadás után Boli közeli fejese a felső lécen csattant, a kipattanó labdát viszont Sigér Dávid kapásból a hálóba lőtte.

Pillanatokkal később már a vezetést is megszerezhették volna a hazaiak, Tokmac lőtt öt méterről a hosszún Lovrencsics beadása után, ám a debreceniek hátvédje, Kinyik Ákos a gólvonalról tisztázott. Mégsem húzta ki a Loki a szünetig, a 42. percben ugyanis Sigérhez került a labda, aki néhány igazítás után 22 méterről Nagy Sándor fölött óriási gólt szerzett.

A második félidő viszonylag eseménytelenül indult, az első helyzetre nagyjából 10 percet kellett várni. Ekkor egy gyors debreceni kontratámadás végén Tőzsér Bódit játszotta meg a 16-os jobb oldalán, aki közelről lőhetett, ám Civic önfeláldozóan a labda útjába vetődött. A 63. percben Isael veszélyeztetett a túlsó kapunál, Sigér beadását a hosszún érkező brazil nem sokkal lőtte kapásból a jobb kapufa mellé.

A 73. percben a Debrecen ígéretes pozícióból végezhetett el szabadrúgást, ám az egykori ferencvárosi középpályás, Tőzsér Dániel csúnyán mellé/fölé lőtt. A hajrára mindkét edző cserékkel próbált frissíteni a csapatán, a 85. percben éppen egyikük, Vécsei Bálint dönthette volna el végérvényesen a három pont sorsát, ám Lovrencsics jobb oldali beadása után luftot rúgott a tizenegyespontnál, majd Tokmac tekert a bal kapufa mellé 15 méterről.

A 91. percben a szintén csereként pályára lépő Somalia lőtt még egy kapufát messziről egy gyors ellentámadás végén, az eredmény azonban nem változott, így a Ferencváros hat pontra növelte előnyét a tabellán a második MOL Vidivel szemben.Ráadásul a zöld-fehérek még így is egy meccsel kevesebbet játszottak a fehérváriaknál.

A mérkőzés hőse, a két gólt szerző Sigér Dávid az M4 Sport kamerái előtt értékelt.

„Muszáj volt egyérintőből bevállalni a lövést az első gólnál, mert egyébként odaérnek a védők, és akkor oda a helyzetnek. Örültem neki, hogy legalább ennyi hangulat volt, amennyit sikerült hazai környezetben idevarázsolni. Viszont amit a szurkolóink tudnak, azt nem lehet pótolni. A legfontosabb most az, hogy megvan a siker, a három pont. Legalább ennyi örömet tudtunk adni a képernyők előtt ülő szurkolóinknak, akik most sokan örülhetnek a győzelemnek.”

MLSZ

Exit mobile version