Csongrád

Megfordult, majd a forgalommal szemben haladt egy csongrádi férfi az M43-as autópályán

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenörző Alosztályának munkatársai 2020. április 17-én 11 óra 30 perckor az M43-as autópálya Szeged felé vezető oldalán, a 3-as kilométerszelvény közelében állították meg a forgalommal szemben közlekedő gépkocsit. A személyautóban egy férfi és egy nő ült.

A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a gépkocsit vezető férfi nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, az autót már kivonták a forgalomból és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása sincs. A sofőr elmondta, hogy a kocsit korábban utastársa vezette, akiről kiderült szintén nincs jogosítványa.

Az egyenruhások mindkettőjükkel szemben szabálysértési feljelentést tettek.

Forrás: Police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Új lendülettel indul a szezon a csongrádi Körös-torokban

cs3_szerk2

Cirkusszal várja az apróságokat gyereknap alkalmából a csongrádi Babamúzeum

cs3_szerk2

Díjazták a jó tanuló, jó sportoló diákokat Csongrádon

cs3_szerk2

Polgármesteri dicséretben részesültek a kiemelkedő csongrádi diákok + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Kis pillangók nagy kalandja – túrán a csongrádi Fő Utcai Platánfa Óvoda legkisebbjei

cs3_szerk2

Újra akcióban a csongrádi Zöld brigád

cs3_szerk2

A Nemzetközi Alumínium Szimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás Csongrádon

cs3_szerk2

Hat héten keresztül a robotika volt a középpontban Csongrádon

cs3_szerk2

Csongrádi élelmiszerüzletből lopott tabletet egy férfi

cs3_szerk2